Októberi pályázatok kezdőknek és haladóknak

(Budaörs, 2021.október 11. – Budaörsi Infó) Ismét eltelt egy hónap, és új lehetőségek várnak ránk. A megszokottakhoz híven összegyűjtöttünk néhány pályázatot! Nézzék meg és pályázzanak, töltsék meg a malacperselyt.

 

 

1. Pályázat:

“Állati jó” fotópályázat célja, hogy a versenyzők a fényképezőgép lencséjén keresztül is megfigyeljék környezetüket, megismerjék az állat- és növényvilágot, és mindez ösztönözze őket a természeti és az épített környezet megóvására, védelmére. Illetve a szülők támogassák gyermekeik természethez való kötődésük kialakulását, illetve ennek megörökítését.

A pályázaton részt vehet 16 éves kor alatt, lakóhelytől függetlenül bárki, aki a pályázati feltételeket elfogadja.
A pályázaton a szülőnek kell neveznie a gyermekét, illetve a gyermeke által készített fotót.

Olyan képeket várnakk, amelyeken az állatok saját természetes környezetükben láthatók.

Pályázat leadási határideje: 2021.10.17. 23 óra 59 perc

Bővebb információért kattints ide! 

 

 

2. Pályázat:

A Létigen folyóirat azzal a céllal alakult, hogy az LMBTQ+ irodalmat és az LMBTQ+ közösséget közelebb hozza az olvasókhoz. A pályázatra beküldhető minden olyan lírai vagy prózai alkotás, ami valamilyen módon kapcsolódik az LMBTQ+ közösséghez.

Bővebb információért kattints ide! 

 

3. Pályázat:

Ösztöndíj pályázat a színművész szakon tanulmányokat folytató hallgatók szakmai munkájának, művészeti tevékenységének ösztönzésére. A pályázat benyújtásának határideje: 2021. október 15.

Bővebb információért kattints ide! 

 

4. Pályázat:

Művészeti pályázat a háborúkban megerőszakolt nők emlékezetére.

Díjazás:
I. Díj – 1 500 000 HUF és a műalkotás megvalósítása
II. Díj – 1 000 000 HUF
III. Díj – 500 000 HUF

A benyújtás határideje: 2021. október 15.

Bővebb információért kattints ide!

 

5. Pályázat:

A Ferenc pápa által meghirdetett Szent József-évben a Pécsi Egyházmegye Családreferatúrája pályázatot hirdet „Az én apám” címmel (a címben szereplő „én apám” kiterjeszthető nagyapákra, dédapákra is).

A pályázat célja, hogy a figyelem középpontjába állítsák a férfiak (apák, nagyapák, dédapák) szerepét a családok életében.

Pályázni a következő kategóriákban lehet:

novella: 1-4 oldal terjedelmű (Times New Roman betűtípus, 12-es méret) prózai mű, személyes élmények leírásával, PDF formátumban.

vers: PDF formátumban

rajz: pályázónként 1 db A4 formátumú alkotás (vegyes technika: pl. ceruza, filc, festék, …)

fotó: pályázónként 1 db digitális fotó (képformátum: jpg, file mérete: 1-6 MB között)
videóklip ( 3 percben)

Bővebb információért kattints ide! 

 

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.