Labdarúgó NB II – Továbbra is veretlen a listavezető Haladás, legyőzte a Budaörsöt

(Budaörs, 2021. október 4. – Budaörsi Infó) – A Haladás hazai pályán 2-1-re legyőzte a vendég Budaörsöt a labdarúgó NB II 11. fordulójának vasárnapi játéknapján. Az állatok világnapja alkalmából a játékosok 11, menhelyen őrzött kutyával vonultak ki a pályára, felhívva a figyelmet az állatvédelem fontosságára.

 

 

Nehéznek ígérkező feladat várt a BSC-re: Gabala Krisztián együttese a veretlenül listavezető Haladáshoz utazott, amelyik csapat 10 mérkőzésük alatt hat győzelmet és négy döntetlent hozott össze és mindössze két gólt kaptak.

Az edzőt váltó Budaörs szerdán hosszú idő után tudott ismét győzni a bajnokságban.

Az első félidőben az esélyesebb Haladás volt a jobb. Fölényben futballoztak és meg is szerezték a vezetést. A folytatásban miután a Budaörs váratlanul egy 11-essel visszajött a meccsbe, már egyenlő erők küzdöttek.

A Haladás ismét betalált, szintén büntetőből. A Budaörs nem akart kikapni, az utolsó pillanatig nagyot küzdött, de nem tudott mit kezdeni a nagyon motivált Haladással.

A listavezető szombathelyiek továbbra is veretlenek, a tabella második helyén pedig változatlanul az újonc Kecskemét áll, amely a 93. percben szerzett góllal 1-0-ra győzött az ETO FC Győr otthonában.

 

 

haladas_szombathely_bsc_budaors_2021okt3_allatvdelem

 

 

SZOMBATHELYI HALADÁS–BUDAÖRSI SC 2–1 (1–1)


Szombathely,
Haladás Sportkomplexum, 2517 néző. Vezette: Zám Zsolt (Aradi József, Becséri Gergely)

HALADÁS: Rózsa – Kállai, Mocsi, Németh M., Bosnjak – Doktorics (Csilus T., 79.), Holdampf, Kiss B. (Guzmics, 90.), Szekér – Délczeg (Tóth M., a szünetben), Horváth R. (Monori, 59.) Vezetőedző: Németh Szabolcs

BUDAÖRS: Tóth G. – Tóth K., Gyurácz, Fényes, Kapronczai (Pintér D., 65.) – Sabján Miklós, Zsidai (Halmai Á., 78.), Molnár Cs. – Winkler A. (Vankó, 65.), Horváth R. (Balázs Zs., 78.), Petneházi (Lengyel, a szünetben). Vezetőedző: Gabala Krisztián

Gólszerző: Doktorics (8.), Tóth Milán (67. – 11-esből), ill. Petneházi (39. – 11-esből)

 


Németh Szabolcs:
Jól kezdtük az első félidőt, sok helyzetet dolgoztunk ki, de egy kivétellel nem tudtuk értékesíteni őket. Összességében megérdemelten nyertünk.

 

Gabala Krisztián: Két hete vettem át a csapatot, ez volt a harmadik mérkőzésünk. Sikerült stabilizálni a védelmünket, de a támadójátékunkon még sokat kell javítani.

 

 

Eredmények, 11. forduló:

Békéscsaba 1912 Előre-Vasas FC 0-3 (0-1)
WKW ETO FC Győr-Kecskeméti TE Hufbau 0-1 (0-0)
Pécsi MFC-Szolnoki MÁV FC 1-0 (0-0)
Szombathelyi Haladás-Budaörsi SC 2-1 (1-1)
Tiszakécskei LC-Soroksár SC 2-3 (1-1)
Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Diósgyőri VTK 2-1 (2-0)
III. Kerületi TVE-Aqvital FC Csákvár 2-2 (0-1)
Dorogi FC-FC Ajka 0-0
Budafoki MTE-Szentlőrinc SE 2-1 (1-0)

hétfőn:
Nyíregyháza Spartacus FC-BFC Siófok 0-0

 

 

Az élcsoport:

1. Haladás 25 pont, 2. Kecskemét 24, 3. Vasas FC 23   … 16. Budaörs 10

 

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.