Vadászati világkiállítás – Mintegy ezerötszáz program lesz a rendezvényen

Mintegy ezerötszáz program várja a szombaton megnyíló és csaknem három hétig tartó “Egy a természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás látogatóit a Hungexpón – mondta Kovács Zoltán, a rendezvény lebonyolításáért felelős kormánybiztos egy tévéműsorban.

 

A kormánybiztos a helyszínről jelentkezve elmondta: ötven kiállító és “megszámlálhatatlan” szakmai szervezet érkezik a rendezvényre. Úgy fogalmazott, hogy minden valamirevaló, vadvédelemmel, környezetvédelemmel, vadgazdálkodással, vadászattal foglalkozó szervezet jelen lesz a világkiállításon annak húsz napja alatt.

  Kovács Zoltán a 75 ezer négyzetméteren megrendezett világkiállításról elmondta azt is, nyolc csarnokból hatban állandó, míg további kettőben kereskedelmi kiállítások lesznek. Az állandó kiállítások betekintést nyújtanak a magyar történelembe, a különböző helyi élőhelyekre és állatfajokra. Kiemelte, hogy a világkiállításon felépült egy egymillió literes akvárium is, amelybe magyar halfajokat – köztük vizát – telepítettek.

Közölte azt is, hogy a trófeaszemlén – mintegy ötezer négyzetméteren – több ezer trófeát mutatnak be. Fegyverbemutatót is tartanak, és meg lehet ismerni a hagyományos vadászati módszereket is.

Kitért arra is, az egyik legfontosabb helyszínen, a 20 ezer négyzetméteres “nemzetközi csarnokban” vonultatják fel a külföldi kiállítókat. Összességében mintegy száz országból érkeznek részvevők – tette hozzá Kovács Zoltán, jelezve, hogy a kiállítások mellett lesz hat nemzetközi konferencia és találkozó.

 

 

George Aman, a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács elnöke, Habsburg-Lotharingia Károly főherceg, a világkiállítás fővédnöke, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Kovács Zoltán, a vadászati világkiállítás megvalósításáért felelős kormánybiztos (b-j) a nemzeti színű szalag átvágásával megnyitja az "Egy a Természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítást a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban 2021. szeptember 25-én. MTI/Illyés Tibor MTI/MTI Fotószerkesztőség/Illyés Tibor

George Aman, a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács elnöke, Habsburg-Lotharingia Károly főherceg, a világkiállítás fővédnöke, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Kovács Zoltán, a vadászati világkiállítás megvalósításáért felelős kormánybiztos (b-j) a nemzeti színű szalag átvágásával megnyitja az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítást a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban 2021. szeptember 25-én. MTI/Illyés Tibor

 

 

A kormánybiztos megemlítette, hogy a világkiállítás húsz napja alatt több mint ötszáz vidéki esemény is kapcsolódik a fővárosi programokhoz.

 

 

vadaszati_vilagkiallitas_budapest_megnyito0_2021szept25

 

 

(Budaörsi Infó / mti)

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.