Megkezdődött a 4. Budapesti Klasszikus Film Maraton

Korda Sándor Az aranyember című, 1918-ban készült némafilmjének vetítésével megkezdődött a 4. Budapesti Klasszikus Film Maraton; a vasárnapig tartó rendezvényen szabadtéri mozival, frissen felújított magyar és külföldi klasszikusokkal várják a közönséget.

 

Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a Nemzeti Filmintézet igazgatóságának elnöke a fesztivál keddi, az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartott megnyitóján kiemelte: 120 évvel ezelőtt az Uránia épületének tetején kezdődött minden, hiszen 1901 április 30-án itt mutatták be A táncz című filmet, amelyet az akkor még Tudományos Színháznak nevezett épületben forgattak.

Mint mondta, az idén több esemény is kapcsolódott a magyar film születésének 120. jubileumához. Felidézte: nagy sikerrel rendezték meg a mozgóképfesztivált a nyár elején a Balaton környékén, az ünneplés folytatásaként pedig a Ludwig Múzeumban kiállítás nyílt a 120 éves magyar filmről. A tárlatot eddig csaknem 15 ezren tekintették meg – mondta. Hozzátette: ezúttal hat napig ünnepelheti a közönség ezt a 120 évet.

Kiemelte: a megnyitó programja fantasztikus időutazás, hiszen Jókai Mór remekműve a 19. századból Korda Sándor némafilmjén keresztül érkezett meg a 20. századba. A megnyitón a digitálisan felújított kópiát Farkas Bence új zenéjével vetítik. A film tulajdonképpen három évszázadot köt össze, a mai zenétől új értelmezést kap – mondta.

A keddi nyitóest az idén 125 éves filmművészetet és a 120 éves magyar filmet ünnepelte. A Jókai Mór művéből készült alkotás mellett a Lumiere-filmekből összeállított válogatásban soha nem látott minőségben mutatták be az első, Magyarországon készített filmfelvételeket és levetítették az első, megrendezett jeleneteket tartalmazó magyar film, A táncz születéséről készített animációs dokumentumfilmet.

Pascale Andréani, Franciaország magyarországi nagykövete kiemelte: nagy öröm számára, hogy a Lumiere-fivérek alkotásait mutatják be a fesztiválon, hiszen szép szimbóluma ez a két ország, Magyarország és Franciaország közötti erős kulturális kapocsnak. Elmondta: a Lumiere testvérek által egyik elsőként lefilmezett helyszín a Lánchíd volt, 1896-ban.

A nyitóestén ezt filmet is bemutatták Lumiere-filmek válogatásában.

Ráduly György, Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum igazgatója elmondta: nagy öröm számukra, hogy a tavalyi elmaradt fesztivál után egy évvel megrendezhetik a 4. Budapesti Klasszikus Film Maraton. “A legfontosabb üzenete az idei fesztiválnak az, hogy visszaadják a közönségnek a hitét abban, hogy a mozinak és a moziba járás szokásának van jövője. Megmutassuk, hogy mi hiszünk abban, hogy gyermekeink és unokáink is részesülhetnek abban az élményben, amit a mozi varázsa jelent” – mondta.

Kiemelte: több mint 70 film, mintegy száz vetítés, tucatnyi szakmai előadás, iskolai vetítések és gyermekprogramok várják a közönséget az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Toldi moziban, a Budapesti Francia Intézetben és a Szent István téren.

Az eseményen köszöntötte Hildebrand István operatőrt, valamint John Halasnak, azaz Halász Jánosnak, a brit animáció megteremtőjének lányát, Vivien Halast, akivel szerdán tartanak közönségtalálkozót.

A 4. Budapesti Klasszikus Film Maraton vetítésein és szakmai előadásain több mint huszonöt nemzetközi szakember vesz részt a Müpa auditóriumában és a Francia Intézetben délelőttönként. Szó lesz filmmegőrzésről, filmtörténetről, restaurálásról, alternatív forgalmazási utakról a koronavírus-járvány alatt és után, a közönség újraépítéséről és a filmarchívumok kreatív feladatairól. Az előadók között lesz a Pathé Alapítvány vezérigazgatója, az olasz, a francia, a dán, a holland, a német, az osztrák, a portugál, a belga, a cseh, a lengyel és a szlovák filmarchívumok képviselői.

Mint elhangzott, a Budapesti Klasszikus Film Maratonon megemlékeznek a közelmúltban elhunyt nagy filmalkotókról, Törőcsik Mariról, Jankovics Marcellről és Tóth Jánosról, továbbá Bertrand Tavernier-ről is, aki a magyar film ismerője és védelmezője volt. Megemlékeznek a 100 éve született Jancsó Miklósról és a 90 éve született Huszárik Zoltánról és Mészáros Mártáról is.

A maraton némafilmes koncertekkel, a hollywoodi magyarok világhírű alkotásaival is várja a vendégeket.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.