PICi Reménysugár Alapítvány – A budaörsiek támogatását kérik egy-egy szavazat erejéig

(Budaörs, 2021. szeptember 20. – Budaörsi Infó) Sok különleges család él a nagyvilágban. Közülük egy Bachratyék famíliája, akiknek az élete 2017 októberében változott meg örökre. Iker gyermekeik, Dani és Lili mindössze 26 hétre extrém koraszülöttként jöttek világra, és Dani ennek szövődményeként halmozottan sérült lett. 

 

 

Dani két naposan kétoldali, súlyos agyvérzést szenvedett, később szemeit is ROP (koraszülötteket érintő szembetegség) miatt lézerezni kellett.

Lilinél is léptek fel komplikációk, amikor 10 naposan átszakadt a bélfala és súlyos szepszist kapott emiatt. Ő 3 hónapig sztómával élt, mielőtt zárni tudták a belecskéit. De szerencsére nála mára már csak a hegek emlékeztetik a családot a történtekre.

Négy hónapot voltak velük négy különböző kórház PIC osztályán. Ezalatt mindketten átestek életmentő műtéteken, és többszöri vérátömlesztésen is.

 

Az anyuka, Gerencsér-Bachraty Alexandra a Budaörsi Infónak elmondta, hogy milyen jövő várhat Danira, azt senki nem tudja.

„Anno azt mondták nekünk, hogy „növény” lesz. Sosem fog tudni kúszni, mászni, ülni, állni; táplálni is csak szondán tudjuk majd és beszélni sem fog.

Ehhez képest Dani mára már kúszik, mászik, felül, bútorokra felmászik, és jelenleg járni tanítják. Bár hosszú küzdelmet folytattunk az etetésével az első 1-1,5 évben, de mára már – igaz, csak pépesítve –, de hatalmas adagokat eszik.

Értelme is napról napra egyre jobban fejlődik, a maga sajátos kommunikációs nyelvén verseket és dalokat mond el és beszélget velünk.”

 

Az NN Ultrabalaton és a BioTech USA közös szervezésében idén is indult egy pályázat immár többedik alkalommal. Az első körben bárki jelölhetett karitatív célt, egyesületet, ügyet, szervezetet, vagy személyt akit szeretett volna, hogy 2021-ben a kampány bevételével támogassanak!

A jelöltek közül a szervezők választották ki azt a 10 nemes ügyet, akik tovább juthattak a második fordulóra.

Ezen a pályázaton indult idén a Bachraty család is, és ebben kérik a budaörsiek segítségét, hogy támogassák azt az ügyet, amit képviselnek.

 

„Danink és az alapítványunk bekerült a 10 esélyes kampány közé. A második fordulóban már a közönségszavazás eredménye dönti el, hogy ki lesz az első három helyezett.

A támogatást az Ultrabalaton résztvevőinek felajánlásaiból áll. A versenyen a résztvevők az időmérő chip letéti díját felajánlhatják, illetve adományozhatnak tetszőleges összeget. Ezt fogja a BioTechUSA kiegészíteni. És az így befolyt összeget osztják szét a 3 nyertes kampány között.”

 

Miért fontos nektek ez a pályázat?

„A legfontosabb, hogy Dani speciális intenzív terápiáit támogatni tudjuk vele, hiszen az elmúlt félév megmutatta, hogy hatalmas fejlődést lehet nála elérni ezekkel. Emellett szeretnénk a nyereményből olyan rászoruló családok intenzív terápiáját is támogatni, akiknek erre önerőből nem lenne lehetőségük.”

 

Hogyan szeretnétek segíteni másoknak, és felhívni a figyelmet az elfogadásra?

„Többek között a PICi Reménysugár oldalunk is ezért indult el anno. Szerettük volna megmutatni, hogy milyen az élete a hozzánk hasonló családoknak. Milyen harcokat vívunk nap mint nap. És hogy a Danihoz hasonló gyerekek is lehetnek boldogok.

Emlékszem még az elején egyszer azt mondtam a férjemnek: Nekem az a célom, hogy Danit ne azért sajnálják, amit még nem tud, hanem legyenek büszkék mindarra, amit már elért.”

 

 


A fent említett pályázatot ide kattintva érik el. Ott az alábbi linkre kattintva lehet megismerni és szavazni Danira!

 

 

piciremenysugar


 

 

A Bachraty család történetéről októberi lapszámunkban olvashatnak bővebben. 

 

 

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.