Menczer: egymilliárdos támogatás a budaörsi Szent Benedek Iskola felújítására

(Budaörs, 2021. szeptember 4. – Budaörsi Infó)  Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára beszédet mondott a budaörsi Szent Benedek Iskola évnyitó szentmiséje után a budaörsi Nepomuki Szent János-templomban 2021. szeptember 3-án. A kormány közel egymilliárd forintos támogatást nyújt a budaörsi iskola tetőterének felújítására és az intézmény bővítésére – jelentette be a tanévnyitón. Az eseményen részt vett Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát és Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár is.

 

 

Menczer Tamás beszédében hozzátette, hogy ez a tanév sokkal biztonságosabb körülmények között kezdődik mint az előző, hiszen a járvány elleni védekezéshez rendelkezésre áll a vakcina.

Mindenki beoltathatja magát, és védetté válhat a vírussal szemben – húzta alá.

 

 

menczeltamas

 

A politikus köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek a digitális oktatásban és működtették a rendszert. Úgy vélte: “minden jel arra mutat, hogy ide nem kell visszatérni és a normális, vagy ahhoz közeli menetrendben folytathatjuk az oktatást és az életet.”

Az államtitkár szólt arról, hogy az iskola melletti templomban tartott tanévnyitó jól mutatja azokat az értékeket, amelyeket fontosnak gondol az iskola, ilyen a család és a haza szeretete, a munka becsülete.

 

 

szentbenedektanevnyito

 

“Nem helyes, amikor az ember Istent játszik, az én meggyőződésem szerint az a helyes, amikor együttműködik vele. Az sokkal gyümölcsözőbb, mint amikor a rendet megpróbáljuk felborítani” – mondta Menczer.

 

 

Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát szentmisét celebrál a budaörsi Szent Benedek Iskola évnyitó szentmiséjén a budaörsi Nepomuki Szent János-templomban 2021. szeptember 3-án

Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát szentmisét celebrál a budaörsi Szent Benedek Iskola évnyitó szentmiséjén a budaörsi Nepomuki Szent János-templomban 2021. szeptember 3-án

 

 

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy a rendszerváltáskor tíz egyházi iskola létezhetett 2400 diákkal, 2010-ben ez a szám 112 ezer fölé emelkedett, 2021-ben közel 240 ezer gyerek kezdte meg az évet egyházi intézményben.

 

 

solteszmiklos

 

 

A budaörsi bencés középiskola, a Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Budaörsi Tagintézménye első ballagási ünnepségét 2016. április 29-én tartotta Budaörs központjában, a Templom téren. A 2012-ben beiratkozott első nappalis szakközépiskolai osztály 19 diákja vehette magára a ballagóknak járó tarisznyát.

 

 

2016_04_29_ballagas_szent_Bendek10

 

Az iskolát a Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Főapátsága alapította a budaörsi Önkormányzat hozzájárulásával és támogatásával.

 

Az iskola akkori igazgatója, jelenleg önkormányzati képviselő és a helyi Fidesz szervezet elnöke, dr. Czuczor Gergely az első budaörsi bencés ballagási ünnepségen elhangzott beszédében mondta a következőket:

” … Történelmi esemény a mai, hiszen az öt esztendővel ezelőtt a Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Főapátsága által alapított Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Budaörsi Tagintézményének első ballagó osztályát köszönthetjük itt a Templom téren. Az alapításkor legalább 50 évre vállalt nevelő, oktató munka első gyümölcsei ők, akik bizonyságai annak, hogy volt értelme szüleik, tanáraik szeretetteljes, sokszor küzdelmes, néha igencsak fáradságos munkájának. …”

 

 

2016_04_29_ballagas_szent_Bendek8

 

 

(Budaörsi Infó / mti)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.