A házassági vagyonjogi szerződés tiszta helyzetet teremt, a házastársak biztonságát is szolgálja – írja a Magyar Országos Közjegyzői Kamara ...

Harmadfokú figyelmeztetéseket is kiadott a hőség miatt keddre az Országos Meteorológiai ...

A vízirendőrök idén eddig 220 embert mentettek ki a Balatonból, ennek is köszönhető, hogy senki nem vált viharos időjárás áldozatává, mégis már 13-an vesztették életüket a tóban – közölte a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője hétfőn az MTI-vel. Horváth László hangsúlyozta, ez a szám magasabb, mint a tavalyi egész évi volt, akkor 8 ember halt meg ...

(Budaörs, 2021. július 27. – Budaörsi Infó) 2021. augusztus 5-én 17 órától szabadtéri zenés mesejáték lesz a kamaraerdei játszótéren. A részvétel ...

„Együtt. Újra.”  – A civil közösségi élet újraindulásának bemutatása fiatal szemmel címmel hirdet fotópályázatot a Nemzeti Ifjúsági Tanács (NIT); a kezdeményezés célja a civil szervezetek programjainak és a közösségi élet újraindulásának ...

A koronavírus-járvány kitörése óta megkétszereződött a magukat magányosnak érzők száma az Európai Unióban; Magyarországon az átlagnál kisebb mértékben növekedett ez a szám – derült ki az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontjának (JRC) hétfői ...

(Budaörs, 2021. július 27. – Budaörsi Infó) A Német Szövetségi Haderő 383. informatikai zászlóalja temetőgondozást végez 2021. július 26. – augusztus 06. közötti időszakban Budaörs város Német-magyar katonatemetőjében, ahol mintegy 17 000 német és magyar katona nyughelye ...

(Budaörs, 2021. július 27. – Budaörsi Infó) Elkészítették az európai asztalitenisz kupák következő idényének sorsolását, három magyar csapat kapott ...

Koncertek, tűzzsonglőrök, táncprogramok és szaunaszeánszok is várják a látogatókat az ország számos fürdőjében július utolsó napján, szombaton, az immár 12. alkalommal meghirdetett Strandok éjszakáján – közölte a Magyar ...

A legnagyobbak – Főművek és fontos képek Munkácsytól Kondor Béláig címmel látható kiállítás szerdától a budapesti Kieselbach ...

(Budaörs, 2021. július. 26. – Budaörsi Infó) 2021. július 24-én roncsvágási gyakorlatuk volt a budaörsi tűzoltóknak az AutóBontó Budaörs ...

(Budaörs, 2021. július 26. – Budaörsi Infó) Nevét szinte az egész világon ismerik. Műveit húsznál több nyelvre fordították le és ötven országban adták ki. Izrael államban, mint nemzeti hős sorsa és helytállása tananyag és az ottani érettségin is tétel. Szenes Hannára emlékeztek a Budaörsi Repülőtéren július 23-án pénteken – adta hírül a ...