„Zöld listán” kategorizálja a veszélyeztetett fajok megőrzésének és talpra állításának helyzetét a Természetvédelmi Világszövetség

Zöld listán kategorizálja a veszélyeztetett és kihalással fenyegetett fajok megőrzésének, talpra állításának helyzetét a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN).

 

 

Az IUCN, amely 1948-ban hozta létre a kihalással fenyegetett fajok vörös listáját az élőlények természetvédelmi státuszáról, csütörtökön jelentette be az élőlények zöld státuszának listája létrehozását, amely jegyzékbe foglalja a fajmegőrzési kezdeményezéseket, bemutatva azok sikereit és jövőbeni lehetőségeit – adta hírül a The Guardian brit napilap honlapja.

Jelenleg 181 faj állapotát mérték fel ezen új „zöld lista” mutatói alapján, amit a Conservation Biology folyóiratban mutattak be.

Több mint 200 kutató dolgozik az IUCN égisze alatt, hogy meghatározza a fajok „zöld státuszát”, összehasonlítva a jelenlegi populációjuk méretét és területi kiterjedését a múltbeli állapotukkal.

Megbecsülik a fajmegőrzési munkálatok hatásait, azt, hogy mennyire függ egy faj túlélése az emberi segítségtől, illetve azt, hogy mekkora mértékben állíthatók talpra ezek a fajok. A felmért állatokat, növényeket és gombákat kilenc kategóriákba sorolják a teljesen talpra állttól a vadon kihaltig.

Az egyik tanulmányozott faj a szürke farkas volt. Bár a vörös listán a fajt nem fenyegetettként kategorizálja az IUCN, a zöld listán a “nagyban legyengült” kategóriába került, ami azt mutatja, hogy az egykoron nagy számban és széles térségekben elterjedt faj megőrzésében még hosszú utat kell megtenni, hogy el lehessen érni teljes ökológiai talpra állását.

Ezzel szemben a Mauritiuson őshonos rózsás galamb, amelyből az 1990-es évek elején csupán 10 egyed élt, a mérsékelten legyengült kategóriába került a sikeres fajmegőrzési programnak köszönhetően, amely segített abban, hogy populációja ma már több száz egyedből áll.  mti

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.