Az emberiségre veszélyes, újabb halálos kór ellen fejlesztenek vakcinát Karikó Katalinék

Az Egészségügyi Világszervezet és az Európai Bizottság a támogatását fejezte ki a fejlesztéssel kapcsolatosan.

 

Újabb mRNS-vakcina fejlesztésén dolgozik a német BioNTech vállalat, amely a malária ellen nyújtana védelmet – írja a CNBC.

A BioNTech, amelynek alelnöke Karikó Katalin, és amely a Pfizerrel együttműködve fejlesztette ki közös koronavírus elleni vakcináját, tervei szerint 2022 végén már meg is kezdődhet az első malária-vakcina klinikai kísérlete.

Az Egészségügyi Világszervezet és az Európai Bizottság a támogatását fejezte ki a fejlesztéssel kapcsolatosan.

„A pandémiára való reagálás megmutatta, hogy a tudomány és az innováció közösen megoldást tudnak nyújtani az emberiség számára” – mondta Dr. Ugur Sahin, a BioNTech vezérigazgatója.

Mint ismeretes, 2019-ben 229 millió malária-fertőzést azonosítottak világszerte és legalább 409 ezer ember halt meg miatta, zömében Afrikában.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.