Szakértők: nem várható jelentős áremelkedés az albérletpiacon

Az albérletpiacon csütörtöktől, a felsőoktatási ponthatárok kihirdetésével indul a főszezon, amelyben idén ugyan nem várható jelentős emelkedés az albérletárakban, a fiataloknak azonban két- vagy akár háromhavi kaucióval is számolniuk kell a lakáspiaci szakértők szerint.

 

Az Otthon Centrum közölte, a ponthatárok kihirdetését követően sem várható jelentős emelkedés az albérletárakban, hiszen még mindig sok olyan lakás van a piacon, amelynek tulajdonosai korábban rövid távú kiadással foglalkoztak. Számottevő változás addig nem is várható, amíg a turizmus ismét erőre nem kap.

A féléves adatok alapján Budapesten az egy szobás lakások átlagára 100 ezer forint körül alakult városrésztől függetlenül. A bérleti díjakban számottevő különbség a két, három szobás lakásoknál tapasztalható a városrészek között. A kétszobás lakások bérleti díja a belvárosban a legmagasabb átlag 168 500 forint, míg Budán 147 500 forint volt.

A külső pesti kerületekben a kétszobás lakásokat átlag 131 ezer forintért lehet találni, míg ugyanitt a három szobás lakások bérleti díja átlagosan 153 ezer forint. A háromszobás lakások bérleti díja Budán viszont megközelítette a 210 ezer forintot.

Közölték, az ingatlan tulajdonosok jellemzően 3 havi kauciót kérnek, de volt olyan eset is, ahol a főbérlő kéthavi bérleti díjjal is beérte.

Az Otthon Centrum szerint mindkét fél (kiadó, bérlő) érdeke, hogy kössenek szerződést, amelyben egyebek mellett érdemes rögzíteni a bérlés időtartamát, a felmondás feltételeit és annak idejét.

Hozzátették, az elmúlt évekhez hasonlóan idén is akkor járnak legjobban a hallgatók, ha egy lakást többen vesznek ki, hiszen így a bérleti díjon és a rezsiköltségen is többen osztoznak.

Az ingatlan.com szerint július közepén Budapesten átlagosan 140 ezer forint volt a tulajdonosok által kiadó lakások átlagos bérleti díja, ez csaknem 7 százalékos csökkenés az egy évvel korábbi 150 ezer forinthoz képest.

A közlemény idézte Balogh Lászlót, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét, aki elmondta az árcsökkenésben az is szerepet játszik, hogy csökkent a bérlőre váró fővárosi lakóingatlanok átlagos alapterülete: a tavalyi 55 négyzetméterről idén 53 négyzetméterre.

Hozzátette, a különböző városrészek közül a VI., a VII., a VIII., a IX., a XI. és XIII. kerületben július közepén 130-150 ezer forintot tett ki az átlagos bérleti díj és átlagosan 49-55 négyzetméteres lakások vártak ennyiért bérlőre.

Az ingatlan.com elemzéséből az is kiderült, hogy a nagyobb egyetemvárosok közül Debrecenben 110 ezer, Győrben 108, Miskolcon 85 ezer, Pécsen 99 ezer, Szegeden pedig 100 ezer forintos bérleti díjakkal indul az albérletpiaci főszezon.

A Rentingo.com arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a ponthatárok kihirdetését követően élénk keresletre és lépésről lépésre emelkedő bérleti díjakra számít. Ez ugyanakkor még mindig lényegesen alacsonyabb árakat jelent akár a 2020. januári csúcshoz, akár a tavalyi év azonos időszakához képest.

Példaként említették, hogy Budapesten idén júniusban átlagosan 144 249 forintot kértek egy kiadó lakásért, ami elmarad a 2020. júniusi 162 689 forintos és a 2019 júniusában mért 164 814 forintos átlagos bérleti díjtól.

A bérbeadási platform szerint a bérbeadók az első havi bérleti díj mellett általában 2 havi kauciót kérnek a bérlőktől.

Az elmúlt másfél év tapasztalatai alapján azt javasolják az egyetemistáknak, hogy vis maiorként vegyék bele az albérleti szerződésbe, hogy az egyetemek év közben esetlegesen áttérhetnek az online oktatásra, és ebben az esetben negatív szankciók nélkül legyen lehetőségük felmondani a bérleti szerződést. mti

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.