Elhunyt Ráday Mihály operatőr, rendező, városvédő

(Budaörs, 2021. június 18. – Budaörsi Infó) Elhunyt Ráday Mihály Kossuth-díjas, Balázs Béla-díjas rendező, operatőr – közölte a család szombaton az MTI-vel. A Várépítő pályázat jóvoltából gyakori vendége volt Budaörsnek az utóbbi jó néhány évben.

 

 

A közismert városvédő, Budapest díszpolgára 79 éves korában súlyos betegségben pénteken halt meg.

Ráday Mihály az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar-művészettörténet szakán szerzett diplomát, majd elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr, később a rendező szakát. 1968-tól a Magyar Televízió operatőre, főmunkatársa volt. Operatőrként számos film művészi megformálása fűződik nevéhez. Talán a legismertebb a ma is újra meg újra vetített Keménykalap és krumpliorr című gyermekfilmsorozat.

A tévénézők mégis leginkább az 1979-től 2010-ig általa szerkesztett és vezetett, a műemlékvédelem jó és rossz példáival foglalkozó Unokáink sem fogják látni című városvédő tévéműsorból ismerték meg, amelynek operatőre is volt.

 

 

varepito_palyazat_dijatado (10)

 

1985-től 1990-ig a Fővárosi Tanács, 1990 és 2002 között a Fővárosi Közgyűlés tagja volt. Meghatározó szerepet játszott a város “műemléki alapjának” és “helyi értékvédelmi rendeletének”, helyreállításokat támogató pályázati rendszerének kidolgozásában. Megszervezte egyebek között az Andrássy út kandelábereinek, a Lánchíd és az Alagút címereinek cseréjét, elindította Róth Miksa egykori házának emlékmúzeummá alakítását. Ő szervezte meg a “városvédő fotózást”, amelynek eredménye számtalan fénykép és egy könyvsorozat lett. Írásaiból több könyv jelent meg, több ezer fényképpel.

A Szabad Demokraták Szövetségének színeiben 1990 és 1994 között országgyűlési képviselő és a környezetvédelmi bizottság tagja, 1990-1991-ben alelnöke volt.

 

Ráday Mihály gyakori vendége volt Budaörsnek az utóbbi években az építőipar legrégebbi jótékonysági összefogása, a Várépítő pályázat jóvoltából.

 

varepito_palyazat_dijatado (8)

 

Az eredményhirdetésnek sok éve Budaörs a házigazdája.

 

 

varepito19

 

A Build-Communication 2010 óta Várépítő pályázat néven szervezi az építőipari cégek legrégebbi, és a legtöbb forrást az igénylőkhöz eljuttató összefogását. A pályázat két évtizede – 2010 előtt más néven – gyűjti az építőipari cégek felajánlásait és juttatja el olyan gyermekintézmények és műemlékek számára, melyek elkötelezettek az építkezés, felújítás megvalósítása iránt, ám szűkös forrásaik nem tennék lehetővé a teljes körű, korszerű és igényes munkát.

A zsűri tagjai voltak 2020-ban: Beleznay Éva okleves várostervező és építészmérnök, a Magyar Környezettudatos Építés Egyesület (HuGBC) vezető fenntarthatósági tanácsadója; Nagy-Kálózy Eszter, Jászai Mari-díjas és Amfiteátrum-díjas színművész; Ráday Mihály, a Város és Faluvédők Szövetsége (Hungária Nostra) elnöke, Kossuth-díjas alkotó; valamint Tóth Balázs építész, az Építésügyi Minőségellenőrző Nonprofit Kft. szakértője.

 

 

 

(Budaörsi Infó / mti)

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.