„Aranycsengő” díjat kapott Gelencsér Gabriella, az Illyés intézményvezető helyettese

(Budaörs, 2021. június 30. – Budaörsi Infó) Az Illyés Gyula Gimnázium intézményvezető helyettese, Gelencsér Gabriella vehette át az Érdi Tankerületi Központ által alapított „Aranycsengő” díjat Rigó Katalintól, a tankerület vezetőjétől. 

 

Aranycsengő pedagógiai díjban az a pedagógus részesülhet, aki kiemelkedő szakmai tevékenységet végez a tehetséggondozás területén és tanítványai eredményeket érnek a megyei, országos tanulmányi vagy sportversenyeken.

 

Az Illyés Gyula Gimnázium közösségi oldalán a következő méltatás olvasható róla:

 

gelencsergabirella3

 

Gelencsér Gabriella 1993 óta tanít az Illyésben. Gimnáziumi pályafutását az akkor „nulladik évfolyamnak” nevezett nyelvi előkészítő osztályban kezdte.

Deák Ágnes és Iván Mária kolléganőivel közösen dolgozták ki az azóta is rendkívül eredményesen működő tantervet és módszertant, amely segítségével 1 tanév alatt sikeresen felkészülnek a tanulók a középfokú, esetenként a felsőfokú komplex nyelvvizsgára.

A nyelvtanítás mellett hosszú éveken keresztül osztályfőnökként tevékenykedett, az osztályfőnöki munkaközösség vezetője volt, majd 2013 óta az iskola nevelési intézményvezető-helyettese.

Feladatai közé tartozik többek között az osztályfőnöki és a diákönkormányzati munka segítése, projektnapok (pl. pályaorientációs nap, érzékenyítő nap stb.) szervezése és az iskolánk közösségi életét meghatározó Illyés Kupa, a gólyatábor és a gólyabál szervezése.

Évek óta Ő a gimnáziumi évkönyv szerkesztője is.

2013/14-es tanévtől kezdődően nagy precizitással koordinálja az emelt szintű érettségi vizsgák lebonyolítását.

2007-ben elvégezte a közoktatási vezetőképzőt a Szegedi Tudományegyetemen, 2019 óta mesterpedagógus.

Hatalmas munkabírással, lelkesedéssel és rendkívüli empátiával dolgozik. Az Illyés soha ki nem fulladó motorja.

 

 

gelencsergabirella2

 

Gratulálunk!

 

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.