Romano Glaszo Hét 2021 – Az utolsó állomás a Városi Régészeti Kiállítás

(Budaörs, 2021. június 13. – Budaörsi Infó) Az utolsó napjához ért a Romano Glaszo Hét Budaörsön. 2021. június 7-én volt az első koncert a Városháza mögötti téren, a második június 8-án a Kálvária téren, majd 9-én a Lévai utcai parkban hallhattuk zenélni, énekelni a fiatalokat. Csütörtökön a Templom téren találkozhattak velük az érdeklődők, pénteken a Zichy Majorban, szombaton a PostART-on, ma pedig a Városi Régészeti Kiállítás kertjében koncertezik a Romano Glaszo együttes. A nap vendégzenésze Gerendás Péter lesz.

 

A Romano Glaszo Hét utolsó előtti állomás a PostART volt. Bár néha még az időjárás is nehezítette a zenészek dolgát, de ettől függetlenül egy nagyon pörgős és színvonalas előadást láthattunk.

 

romanoglaszo2021c

 

A nap vendég zenésze a Karaván Família volt, akik városi folklórt, világzenét és cigány népzenét játszottak.

 

romanoglaszohetpostart2021b romanoglaszohetpostart2021

 

Ma elérkezett a rendzvény utolsó napja, amit a Városi Régészeti Kiállítás udvarán zárnak. Ezen a helyszínen az éreklődők nem csak zenét hallgathatnak és táncolhatnak, énekelhetnek együtt a zenészekkel, de még a Városi Régészeti Kiállítás kiállítóterét is kinyitják számunkra.

 

romanoglaszohetpostart2021c

romanoglaszo2021d

 

Június 13., 18.00 – 20.00 – óráig:
Városi Régészeti Kiállítás

Kézműves foglalkozás, BÜFÉ, zsibvásár, molinós kiállítás.

Zenei-művészeti programok:
Aller – Nagy Alma és a Budaörsi Népzenei Tanoda (pop-dalok, népdalok), Gerendás Péter (kortárs pop), táncház, Romano Glaszo együttes (világzene, városi folklór, cigány népzene)

 

(Budaörsi Infó)

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.