Több mint 20 szerző szövegeit olvassák fel az Irodalom Éjszakáján

Összesen 24 ország 25 írójának szövegeit hallgathatják meg az érdeklődők június 23. és 25. között három estén keresztül Budapest különböző helyszínein az Irodalom Éjszakája rendezvényen – közölték a szervezők.

 

A szemelvényeket az Orlai Produkció, a Gólem Színház és az Egyéjszakás Kaland nevű alkalmi formáció színészei olvassák fel. A rendhagyó helyszínek között szerepel többek között a hivatalosan csak 2021 szeptemberében megnyíló, a Gólem Színházat és a Zsidó Előadóművészeti Központot egyesítő Gólem Központ, de a széles közönség számára nem látogatható, a letűnt idők sajátos pompáját megidéző Akácfa utcai BKV-székház Egri terme is.

Mindhárom napon lesz olyan felolvasás, amelyet jeltolmács közvetít a siketek és nagyothallók számára, a vakok és gyengénlátók helyszínek közti közlekedését pedig hangostérkép segíti – írja a közlemény.     Az első Irodalom Éjszakáját 2006-ban Prágában rendezték meg, magyarországi megvalósítását a budapesti Cseh Centrum kezdeményezte. Budapest mellett Debrecen is helyet ad a különleges hangulatú felolvasásoknak, amelyeket idén június 10. és 12. között rendeznek meg.     A program ingyenes és előzetes regisztrációt nem igényel. A felolvasások védettségi igazolvánnyal látogathatóak – olvasható a közleményben. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.