Az emlékhelyek napja – Túrák, koncertek, szakvezetések, kiállítások az országos programsorozaton

Ingyenes rendezvényekkel várja az érdeklődőket a Nemzeti Örökség Intézete június 20-án az emlékhelyek napján országszerte.

 

A Fiumei úti sírkertben délelőtt 10 és 15 óra között buszos túrák indulnak, emellett tematikus sétákon is részt vehetnek az érdeklődők. A főbejárathoz közeli Apponyi-hintó előtti téren 17 órakor átadják Az Év Emlékhelye 2021 díjat, megnyílik az Anonymus Projekt – Ligeti 150 tárlat és az azonos nevű pályázat nyerteseinek díjátadóját is megrendezik.

Este 19 órától az Így szerettek ők című produkció tekinthető meg a Kossuth-mauzóleum előtti téren Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter, valamint Gryllus Dorka és Simon Kornél előadásában, a Kaláka együttes közreműködésével. A programokra regisztráció szükséges – közölte a Nemzeti Örökség Intézete.

Székesfehérváron, az idei rendezvény nyitóhelyszínén mutatja be a Magyar Nemzeti Bank az emlékhelyek-érmesorozat legújabb darabját, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkot ábrázoló emlékérmét. A székesfehérvári nemzeti emlékhelyen Vigyázat, építési terület! címmel történelmi kalandjáték indul, valamit élőszereplős sakkszínházi előadás és koncert is színesíti a programokat.

A Mohács Nemzeti Emlékhelyen orgonahangverseny és régészeti szakvezetés fogadja az érdeklődőket, Szegeden toronylátogatáson és idegenvezetéseken, Gödöllőn padlástúrán és épülettörténeti sétákon lehet részt venni, Pannonhalmán az újonnan nyílt Illatmúzeum, Visegrádon csatajelenetek várják a közönséget.

A Szilágyi Dezső téri református templomban bemutatják a 125 évvel ezelőtt Pecz Samu által tervezett, 2021-ben belülről teljesen felújított “okostemplomot”, Drégely várában Szondi György várkapitány világát korabeli zene, fegyver- és viseletbemutató eleveníti fel.

A muhi csata emlékhelyén egy tatár lovas felderítőcsapat és a templomosok gyalogságának összecsapása elevenedik meg, a sárvári várban máskor zárt szobákba, terekbe is benézhetnek látogatók. Széphalmon a Magyar Nyelv Múzeuma ingyenesen látogatható, az előre bejelentkező diákcsoportok pedig múzeumpedagógiai foglalkozást is igényelhetnek.

A Nemzeti Örökség Intézete hatodik alkalommal rendezi meg az országos programsorozatot azzal a céllal, hogy ismertebbé tegye a nemzeti és történelmi emlékhelyeket és a hozzájuk kapcsolódó történelmi eseményeket. A legtöbb program ingyenesen vagy kedvezményes jegyárral látogatható, a részleteket az emlékhelyeknapja.hu oldalon lehet megtekinteni. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.