A hétvégén asztalitenisz Final Four Budaörsön, fókuszban az olimpia és az új csarnok is

(Budaörs, 2021. június8. – Budaörsi Infó) A házigazda női klub szeretné megvédeni címét az asztalitenisz Extraliga hétvégi négyes döntőjében, amelynek a budaörsi Városi Sportcsarnok ad otthont.

 

 

Többek között ez hangzott el az egyesület és a magyar szövetség (MOATSZ) hétfői sajtótájékoztatóján, amelyen szóba került a másfél hónap múlva kezdődő tokiói olimpia és az új budaörsi asztalitenisz központ is.

Nátrán Roland, a MOATSZ egy hete újraválasztott elnöke örömtelinek nevezte, hogy a Final Fourt újra nézők előtt bonyolíthatják le, a szombat-vasárnapi eseményre a védettségi igazolvánnyal rendelkezők léphetnek be.

„Szeretnénk, ha ez lenne az utolsó versenyünk ebben a csarnokban, reméljük, hogy jövőre már használhatjuk az újat” – mondta Nátrán Roland az új budaörsi létesítményre utalva, amelynek már kijelölték a területét, a kivitelezéshez pedig rendelkezésre állnak a tervek és a forrás is.

 

 

asztalitenisz

 

„A reményeink szerint jövőre elkészülő, húszasztalos csarnok mérföldkő lesz nemcsak a budaörsi klub, hanem a magyar szövetség életében is. Szeretnénk majd benne hazai és nemzetközi versenyeket szervezni és reméljük, hogy a sportág közép-kelet-európai regionális központjává válhat” – fogalmazott az elnök.

Nátrán Roland beszélt az ötkarikás játékokról is, kiemelve, hogy a megszerezhető hét kvótából ötöt sikerült begyűjteniük a sportolóiknak, miután a női csapat (3+1 fő tartalék), a Szudi Ádám, Pergel Szandra vegyes páros és Majoros Bence egyéniben is tokiói induló lett.

 

Somlyó Gergely, a Budaörsi SC vezetője kiemelte, hogy először lehetnek négyes döntő házigazdái, de van versenyrendezési tapasztalatuk, mivel ők adtak otthont az első magyarországi Pro Tour-viadalnak, majd országos bajnokságnak és Top 12 bajnokságnak is, valamint számos európai kupamérkőzésnek.

 

 

sportvalaszto_somlyo_gergo2018 (2)

 

„A húszéves fejlődési folyamatunk csúcsa az olimpia lesz, miután a budaörsi női játékosok komoly szerepet vállaltak a női csapat kvótaszerzésében. Az új csarnok pedig új lehetőséget kínál majd a további fejlődére” – hangsúlyozta.

 

Szvitán Krisztina, az SH-ITB Budaörsi Sport Club szakosztály-vezetője elmondta: örülnek, hogy elmúlt időszak buboréktornái után végre ismét nézők előtt játszhatnak, de a szurkolókat arra kérik, hogy viseljenek maszkot a lelátón.

A csapatról elárulta, hogy a következő szezonban már nem lesz a játékosuk a szerb válogatott Surján Szabina, akit elcsábított a Berlin, valamint az olimpikon Lovas Petra, aki befejezi pályafutását.

 

Az olimpiai csapatba kerülésre pályázó Fazekas Mária úgy fogalmazott: alig várja, hogy végre nézők előtt játszhasson.

 

 

budaorsi_sportcsarnok

 

„Nagyon furcsa volt üres csarnokokban szerepelni. Természetesen ezúttal is az aranyérmemért szállunk harcba. Ami az olimpiát illeti, próbálom formában tartani magam, s a válogatottbeli társaimmal együtt már nagyon várjuk a rajtot.” – mondta a rutinos asztaliteniszező.

 

Nátrán Roland végezetül szót ejtett a paralimpiai csapatukról is, kiemelve Arlóy Zsófia hétvégi kvótaszerzését, amellyel együtt a magyar para-asztalitenisz-válogatottnak már öt indulási joga, plusz egy szabadkártyája van Tokióra.

 

 

A hétvégi Extraliga négyes döntő programja:

 

szombat:

elődöntők:

férfiak:
PTE PEAC Kalo-Méh I. – Floratom Szeged AC I. 11.00
CVSE Swietelsky Future FM I. – Szerva ASE Szécsény 16.00

nők:
Budapesti Erdért SE – Kecskeméti Spartacus SK és Közösségi Tér I. 11.00
SH-ITB Budaörsi Sport Club I. – Szekszárd AC I. 16.00

 

vasárnap:

férfi és női bronzmérkőzés 11.00

férfi és női döntő 16.00

 

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.