A 4. számú választókörzet hírei – Fejlesztések, beruházások, problémák

(Budaörs, 2021. június 8. – Budaörsi Infó) Az elmúlt hónapban a 4. választókörzet kapott kicsit nagyobb figyelmet Budaörsön. A Szabadság úton több héten át akadozott a közlekedés az autóbusz öblök felújítása miatt. Dr. Tóth Ferenctől, a körzet önkormányzati képviselőjétől megtudtuk, hogy a munkálatok a végéhez közelednek, a Tulipán utcánál és a Városházánál már a buszok használatba is vették az új megállókat.

 

 

„A buszöblökbe bazaltköves alap kerül, amely sokkal teherbíróbb és korszerűbb is mint az eddig megoldások. A vízelvezetés is probléma mentesebb lesz, nem úgy, mint ahogyan korábban történt. Az egész városban a hét megálló a kivitelező szerint augusztus elejére készül el.” – mondta el a Budaörsi Infónak a képviselő.

 

 

tothferi_eztakepetszeretne

 

De nem csak a busszal közlekedők számára hozott újdonságot az elmúlt hónap, hanem az autóvezetőknek is. Ugyanebben a körzetben kiterjesztették a korlátozott idejű várakozási övezetet is. A várakozási övezet egy új szakasszal, a Komárom utcai kereszteződés és a Petőfi utca közötti résszel bővült.

 

 

utugyek_parkolas

 

„Az időbeli korlátozás bevezetés óta eltelt időszak tapasztalatai, és a lakossági visszajelzések alátámasztották a korábbi feltételezést, az érintett belvárosi parkolóhelyeket a P+R-ként használók a közeli utcák korlátozás nélküli várakozóhelyeit kezdték el hasonló, akár egész napos parkolási céllal igénybe venni. Budaörs Város Önkormányzata több lépésben újabb területeket vont a Rendelet hatálya alá. A 2015-ben bevezetett parkolási rendszer beváltotta a várakozásokat, már napközben is lehet parkolni a belvárosunkban.”

A szabályozás célja, hogy Budaörs város közigazgatási területének várakozási területnek (várakozási övezetnek és várakozó helyeknek) kijelölt részén a lakott területeket, különösen a történelmi városrészeket, a műemléki területeket forgalomszabályozási eszközökkel és időbeli korlátozás (2 órás) alkalmazásával is fokozottan védje a közúti közlekedés, parkolás károsító hatásaitól. Az időbeli korlátozás munkanapokon 8 és 12 óra között került bevezetésre. A várakozás idejét a gépjárművek első szélvédője mögött elhelyezett időmérő tárcsával kell jelezni.

 

 

parkolo_tarcsa_parkolo_ora_budaors2_2015

 

A 4. választókörzetben problémát jelent az is, hogy a Szerviz úton, az egyenes szakaszon és a Kereskedők útján főleg a reggeli és a délutáni órákban nagy a forgalom. Ezzel kapcsolatban már több jelzést kapott a körzet képviselője és szerkesztőségünk is.

Nagyon sokan panaszkodnak a gyorshajtókra, a KRESZ-t megsértőkre.

 

 

utugyek_szervizut

 

„Feltehetően azon a szakaszon éjjelente gyorsulási versenyek is szoktak lenni, amiket a jól látható féknyomok is igazolnak. Van, aki már le is mondott az út használatáról is emiatt. Több lakossági megkeresés érkezett már ezzel kapcsolatban. Ezért úgy döntöttem, hogy annak érdekében, hogy megoldódjon ez a probléma szorgalmazni fogom a rendőrségre bekötött térfigyelő kamerák telepítését.”

Tóth Ferenc felvette a kapcsolatot a Budaörsi Rendőrkapitánysággal, és arról tájékoztatták, hogy a Budaörs, Alsóhatár utca és Kereskedők útja gépjárműfogalmával kapcsolatos jelzését a hatóság fogadta, és az alábbi intézkedéseket tették, illetve tervezik megtenni:

A jelzését követően kérdéses útszakaszok forgalmának visszatérő mozgó ellenőrzését hajtják végre, továbbá heti rendszerességgel szerveznek változó napokon és napszakokban megállításos ellenőrzéseket. A jövőben az útszakaszon tervezik továbbá változtatható helyű sebességmérő eszköz alkalmazását is.

„Mivel a fenti útszakasz önkormányzati kezelésben van, ezért a forgalomtechnikai módosításokkal kapcsolatos észrevételeket, javaslatokat az ő részükre kell benyújtani. Hatóságunk részéről ezzel kapcsolatban csak a végrehajtott ellenőrzések után levonható következtetések alapján tudunk majd állást foglalni.” – áll a válaszukban.

A forgalomfigyelő kamerák telepítését, egyébként mind közlekedésbiztonsági, mind bűnmegelőzési szempontból hasznosnak tartja a rendőrség, tekintettel arra, hogy a közlekedési szabálysértések elkövetőivel szemben visszatartó ereje van, továbbá a felvételek elemzése nagy segítséget nyújthat a bűnfelderítés területén is. Az esetet követően az Alsóhatár úton sebességmérő telepítése történt lakossági kérés alapján, ami szintén KRESZ betartására ösztönzi a járművezetőket.

A sebességmérő táblák a közeledő jármű sebességét mutatják a járművezetőnek. Szöveges modullal kiegészítve („LASSÍTS!”) szövegesen is utasítják a járművezetőt a sebesség csökkentésére. A sebességmérő panel különlegessége, hogy a benne használt LED (light emitting diodes) diódák már kis energiafogyasztás esetén is jól látható jelzést nyújtanak a gépjárművezetők számára még extrém időjárási körülmények között is.

Bízzunk benne, hogy ez hatással lesz a gyorshajtóra is.

 

 

utugyek_sebesseggyorshajt

 

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.