ITM-államtitkár: a Diákhitel Központnál hétfőtől érhetők el a képzési hitelek

A Diákhitel Központnál hétfőtől érhetők el a képzési hitelek, amelyek arra szolgálnak, hogy a tanulással járó esetleges anyagi terhek ne jelentsenek akadályt a szak- vagy felnőttképzésben tanuló, 18-55 év közöttiek számára – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

 

 

Schanda Tamás hozzátette, az érdeklődők a Képzési Hitel 1 és 2 közül választhatnak. A Képzési Hitel 1 szabad felhasználású, havi összege 15 ezer forinttól 150 ezer forintig terjedhet. A Képzési Hitel 2 segítségével pedig az önköltséges képzések díját lehet fizetni, a pénzt ebben az esetben nem a tanuló, hanem az oktatási intézmény kapja.

Közölte, mindkét hitel abban az esetben vehető fel, ha a képzés legalább 3 hónapig tart, és mindkettő törleszthető akár 10 éven keresztül is.

Jelenleg több mint 120 ezer 18 évesnél idősebb ember tanul a szak- és felnőttképzésben, ők azonnal jogosultak lesznek a képzési hitelek igénylésére – mondta az államtitkár.

Arra is rámutatott, hogy egy nemrégiben közzétett kutatásban a magyar munkavállalók csaknem fele mondta a világjárvány alatt azt, hogy bármikor kész átképezni magát és egy teljesen más területen elhelyezkedni. A két új hitelkonstrukcióval most akár több millió ember előtt nyílik új lehetőség a továbbképzésre – fűzte hozzá.

Az államtitkár szerint azáltal, hogy a képzési hitelek jelentősen növelhetik a szak- és felnőttképzés népszerűségét, hozzájárulhatnak a munkaerőpiaci mobilitás növekedéséhez, a hiányszakmák betöltéséhez, valamint a magyar gazdaság újraindításához is.

Magyar Péter, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója ismertette, hogy a szabadfelhasználású hitel 1,99 százalékos kamattal, míg a Képzési Hitel 2 kamatmentesen igényelhető, utóbbinál azonban fontos, hogy legfeljebb 500 ezer forintot lehet igénybe venni.

 

malac_diakhitel

 

A hitelek online formában, ügyfélkapus eléréssel igényelhetők, hitelbírálat ugyan nincs, de a képzési jogviszonyt igazolni kell – tette hozzá.

A vezérigazgató arra számít, hogy idén 30 ezer ember él majd ezekkel a lehetőségekkel.

Magyar Péter kiemelte, a képzési hiteleknél is élni fog a családtámogatások rendszere: a hitelfelvételt követően, ha a családban megszületik a második gyermek, akkor az édesanya képzésihitel-tartozásának a felét elengedik, ha megszületik a harmadik gyermek, akkor pedig egyáltalán nem kell visszafizetni a képzési hitelt.

Közölte azt is, hogy átjárható a képzési hitelek és a felsőoktatási diákhitel rendszer: ha valaki diplomát szerzett és utána szeretne egy kiegészítő felnőtt képzést elvégezni, akkor a képzés ideje alatt felfüggesztik a törlesztési kötelezettségét és felveheti a képzési hitelt is, de ez fordítva is igaz.

Magyar Péter elmondta, idén 20 éves a Diákhitel Központ, amely eddig már 500 ezer hallgatónak nyújtott valamilyen támogatást.

A képzési hitelekről az érdeklődők a www.diakhitel.hu oldalon tájékozódhatnak.  mti

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.