A sejtmagok periódusos rendszerét építik fel biológusok

A sejtmagok periódusos rendszerét építi fel biológusok egy nemzetközi kutatócsoportja.

 

Százötven évvel ezelőtt Mengyelejev orosz kémikus alkotta meg a periódusos rendszert, melyben az elemeket atommagjuk tulajdonságaik alapján rendezte el. Ezen a héten egy biológuscsoport, amely az élet fáját tanulmányozza, a setjmagok új osztályozási rendszerét mutatta be – számolt be róla a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő lap.
    

A Science tudományos lap friss számában megjelent tanulmány számos különálló munka eredménye. Ezek egyike a DNA Zoo, több tucat tudományos intézmény nemzetközi konzorciuma, melynek tudósai azon dolgoznak, hogy az akár több méter hosszú kromoszómákat annak alapján osztályozzák, hogyan férnek be az élet fáján elhelyezkedő különböző fajok esetében a sejtmagba.
    

“Akár férgeket, akár sünöket, tengeri csigákat vagy korallokat vizsgáltunk, mindig ugyanazokat a hajtogatási mintázatokat figyelhettünk meg” – mondta Olga Dudchenko, a tanulmány egyik vezető szerzője, a Baylor Orvosi Egyetem és a Rice Egyetem mikrobiológusa.
    

Végül rájöttek, hogy két általános sejtmagmodell változatait látják.
    

“Egyes fajokban a kromoszómák úgy rendeződnek, mint a nyomtatott újságok lapja, egyik oldalon a külső szegély, a másik oldal a félbehajtás. Más fajoknál minden egyes kromoszóma kis labdává gyűrődik össze” – magyarázta Dudchenko. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.