A Jerusalema tánckihívás elérte Budaörsöt is!

(Budaörs, 2021. május 30. – Budaörsi Infó) A 2020-as év legsikeresebb tánckihívása a dél-afrikai DJ Master KG és Nomcedo Jerusalema című dala. Baráti társaságok, munkahelyi közösségek, kicsik és nagyok ezrei tanulták már meg a lépéseket, és töltötték fel a videójukat szerte a nagyvilágban. A kihívás Budaörsöt is elérte.

 

 

A Budaörsi NŐ közösség a Romano Glaszo együttessel körbetáncolták egész Budaörsöt, hogy megmutassák az örömöt, a reményt, azt, hogy az élet szép, még a világjárvány idején is.

Arról nincsenek pontos adatok, hogy világon eddig hányan csatlakoztak a tánckihíváshoz.
Az eredeti dal megtekintése már meghaladta a 265 milliót. 

 

Így indult

 

Az angolai „Fenómos do Semba” nevű tánccsoport az 5. születésnapját ünnepelte éppen, amikor felcsendültek a taktusok, és tányérral a kezükben elkezdtek táncolni.

Adilson Maíza a „Fenómos do Semba” koreográfusa így emlékezett vissza az Euronewsnak: „A boldogságot akartuk megmutatni. Az afrikaiak, főleg az angolaiak egyszerűségét. Azt, hogy lehetséges a boldogság, még akkor is ha semmid nincs, vagy ha olyan időket élünk, mint most a világjárvány kellős közepette.”

 

 

 

 

Két nap alatt két millióan látták a kezükben tányérral bulizó angolai táncosokat. Így kezdődött.

 

 

Budaörs

 

Ami a kihívás mondanivalóját illeti, az az, hogy ne felejtsünk el boldognak lenni ebben a vészterhes időkben sem.

A dalra felfigyelt A Budaörsi NŐ közösség is, és felkérték a Romano Glaszo együttes tagjait, hogy közösen teljesítsék a kihívást.

 

 

budaorsinojerusalema2

 

A Budaörsi NŐ közösség tagja, Vágóné Némethy Adrien tanította be a csapatnak a tánclépéseket. Elmondása szerint könnyen ment a fiataloknak, és a régebb óta fiataloknak is.

 

 

budaorsinojerusalema

 

Lakatos György a Romano Glaszo együttes vezetője a Budaörsi Infónak elmondta, hogy örültek a felkérésnek, mert nagyon szeretnek csapatban dolgozni és új dolgokat kipróbálni.

 

 

budaorsinojerusalema7

 

“Minden lehetőséget megragadunk, hogy minél több budaörsi kezdeményezésben részt vegyünk. Egész Budaörsöt körbe táncoltuk. A végleges videóban láthatnak felvételeket a Templom térről, a Kálvária dombról, a Városházáról és a Kőhegyről is. Szerettük volna az öröm mellett megmutatni városunk szépségeit is.” 

 

 

budaorsinojerusalema4

 

 

 

 

A Budarösi NŐk és a Romano Glaszo együttes videóját ide kattintva tudják megnézni! 

Az eredeti dal videóját ide kattintva tudják megnézni.

 

 

Nézzenek meg egy egyveleget a nagyvilágból:

 

 

 

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.