Áttörést hozhat egy magyar innováció a prosztatarák diagnosztizálásában

Áttörést hozhat a Pozitron-Diagnosztika Központ több százmillió forintos fejlesztése a prosztatarákkal diagnosztizáltak életében; az innovatív magyar egészségügyi cég által kifejlesztett nyomjelző anyag ugyanis a betegeknél az áttéteket minden eddigi módszernél pontosabban mutatja ki – ismertette Szakáll Szabolcs nukleáris medicina szakorvos, a Pozitron-Diagnosztika Központ orvos igazgatója az MTI-nek.

 

 

A fejlesztéshez vezető projektre – többek között a PSMA-specifikus nyomjelzők (radiofarmakonok) kutatásához és előállításához – a cég több mint 385 millió forint forrást nyert a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által működtetett Kutatási és Technológiai Innovációs Alap pályázatán. A 2023 februárjában záródó projekt összköltsége 770 millió forint, a saját forrás pedig 385 millió forint, így a támogatás intenzitása 50 százalék, melynek várható megtérülése 7-8 év.

Az orvos igazgató elmondta, hogy a cég által kifejlesztett, speciális nyomjelzőt a központ saját laboratóriumában, saját részecskegyorsítójával állítja elő. Az egészségügyi fejlesztés révén a régióban elsőként Magyarországon nyílt lehetőség a nagy pontosságú PSMA-specifikus nyomjelző anyag alkalmazására a prosztatadaganatos betegek kivizsgálásában.

A különleges eljárás bevezetése utáni első évben a Pozitron-Diagnosztika Kft. néhány száz (PSMA-vizsgálat) kivitelezését vállalta, amelyből 250-et már eredményesen elvégeztek. A következő években ezres vizsgálati számmal terveznek, így a projekt zárását követő 7-8 évben csak ebből az egy forrásból megtérülhet a befektetés, miközben emberek ezreinek segít a pontosabb diagnózis – hangsúlyozta Kókay András, a Pozitron-Diagnosztika Központ ügyvezető igazgatója.

    Szakáll Szabolcs felhívta a figyelmet arra, hogy a statisztikák szerint a prosztatarák Magyarországon a férfiak második leggyakrabban diagnosztizált daganata, mely az ötödik vezető halálok, az öregedő európai társadalmakra általában jellemzően. Évente 5-6000 új prosztatarákos megbetegedést diagnosztizálnak, a radikális műtéten átesettek egyharmadánál azonban a sebészi- vagy sugárterápiát követően kiújul a betegség, a fel nem fedezett áttétek miatt. A PSMA PET/CT-vizsgálatok elsődleges célja az ilyen kiújulások felderítése, kimutatása.

Állami térítéses PSMA PET/CT-vizsgálatra onkológus szakorvos utalhatja be a beteget, egyedi méltányossági engedély alapján. A vizsgálat magánfinanszírozás keretében is elérhető, szakorvosi javaslatra.

A Pozitron-Diagnosztika Központban évente több mint 17 000 betegadag radiofarmakont állítanak elő. Ebből évi 6000 beteg vizsgálatára házon belül kerül sor, 11 000 adag pedig más PET/CT-központok számára készül, melyből 5500 darab export.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.