Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltként indul az ellenzéki előválasztáson

Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltként elindul az ellenzéki előválasztáson. A budapesti főpolgármester szombat reggel a Facebook-oldalán jelentette be döntését.

 

 

A politikus gyermekkori lakhelyéről, Nyírtassról jelentkezett be.

Karácsony Gergely úgy fogalmazott, “egy életünk van és egy hazánk”, ő pedig az élete elmúlt bő tíz évét igyekezett a hazája szolgálatába állítani.

Mostani döntését azzal indokolta, hogy úgy érzi, a hazája nagy bajban van, és a sok baj közül talán az a legfontosabb, hogy Magyarországot “egyre kevésbé érezzük a közös hazánknak”. Egyre kevésbé érezzük azt, hogy Magyarország egy és oszthatatlan, egyre inkább azt érezzük, hogy a hazánk végletekig megosztott – jelentette ki a főpolgármester, hozzátéve: elsősorban azt a célt szeretné szolgálni, hogy Magyarországot újraegyesítsék.

A bejelentés helyszínválasztásáról azt mondta, élete fontos eseményei az ország nagyon különböző színhelyeihez kapcsolódnak, ezért miniszterelnök-jelöltként mindent vinnie kell magával, ami azzá tette, aki.

Arról beszélt, hogy Nyírtassról hozta magával a föld szeretetét, a természetnek azt a közelségét, amit egy falusi kisfiú érezhet. “Ma már ezt úgy mondanám, hogy innen viszem magammal a zöldpolitikát” – mondta. Hozzátette, Nyírtassról hozta magával gyermekkora csodálatos élményeit és élete egyik legnehezebb tragédiáját, azt, hogy fiatalon elvesztette az édesapját. Hangsúlyozta, hogy édesanyja egyedül nevelte fel őt és három testvérét, mégis mind a négyen diplomát szereztek, és megtalálták azt a hivatást, amiben ki tudtak teljesedni.

Karácsony Gergely azt mondta, a településről hozza magával azt a tudást, hogy a sors néha rendkívül igazságtalan, de a világ, az emberek, a társadalom lehet sokkal igazságosabb. A nehéz sorsú emberek kell, hogy számítsanak a többiekre, és lehet újra olyan ország, ahol egy kis faluban egy négygyermekes özvegyasszony nincs magára hagyva és a gyermekei ki tudják teljesíteni a bennük rejlő tehetséget – jelentette ki.

Úgy fogalmazott: nem azért érkezett Nyírtassra, hogy stadiont ígérjen a településnek vagy hogy elmondja, a falu polgármesterasszonya lesz a leggazdagabb ember Magyarországon. Azért indítja innen a napot, mert az örökkön küzdő magyarokért szeretne dolgozni. Nem az egy százalék kiváltságosért, hanem a 99 százalékért, a különböző módon élő, különböző pártokkal szimpatizáló, de az egyik napról a másikra élő, ötről hatra jutni akaró magyarokért indul – tette hozzá.

Végül bejelentette, hogy később másik helyszínről is bejelentkezik.

A Párbeszéd küldöttgyűlése pénteken kérte fel Karácsony Gergelyt, hogy induljon el az ellenzéki előválasztáson.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.