Hétfőtől ismét fel lehet szállni az első ajtóknál is a BKK járataira

Hétfőtől ismét fel lehet szállni az első ajtóknál is a buszokra és a trolibuszokra a fővárosban, és eltávolítják a koronavírus-járvány miatt a járművezetők védelméért kihúzott kordonokat is – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.

 

A közlemény szerint azokra az autóbuszokra és trolibuszokra, amelyek korábban az elsőajtós felszállási rend szerint üzemeltek, csak az első ajtón lehet majd felszállni. Az elsőajtós felszállási renddel a társaság elsődleges célja az utazási feltételek betartatása és a társaság jogos bevételeinek biztosítása – írták.

A BKK arra kéri az utazókat, hogy ha az adott járat kihasználtsága engedi, továbbra is ügyeljenek a védőtávolság betartására, a járművezetők védelméért pedig lehetőleg minél távolabb foglaljanak helyet a vezetőfülkétől.

Kiemelték, hogy vonaljegyet várhatóan június közepéig továbbra sem lehet a járművezetőktől vásárolni. Jegyet és bérletet a közlekedési mobiljegy-alkalmazással, bérlet- és jegyautomatából, a BKK ügyfélközpontjaiban, jegypénztáraiban lehet vásárolni. Vonaljegyet és tízdarabos gyűjtőjegyet pedig a társaság viszonteladó-partnereinél is lehet venni – olvasható a közleményben.  mti

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.