Az interneten kínáltak szexuális szolgáltatást, a TEK elfogta őket

Az interneten kínálta nők szexuális szolgáltatásait egy kaposvári társaság, az ügyben négy embert fogott el a Terrorelhárítási Központ (TEK) – közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján csütörtökön.

 

Azt írták, hogy a gyanú szerint a 49 és 56 éves férfi, továbbá a 21 és 33 éves nő 2019 óta rendszeres haszonszerzésre törekedve több portálon is hirdette a szexuális szolgáltatást. A társaság tagjai a prostitúciós tevékenységért kapott pénzt a sértettektől elvették és többször bántalmazták őket.

A feltételezett elkövetőket május 5-én hajnalban, összehangolt rendőri akcióban állították elő, otthonaikban a bűncselekménnyel kapcsolatos tárgyi bizonyítási eszközöket, mobiltelefonokat és adathordozókat foglaltak le.

A kaposvári rendőrök folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett kerítés bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették a két férfit és a két nőt, és kezdeményezték a letartóztatásukat.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.