Szombattól újra látogatható az egri vár

Szombattól újra látogatható az egri vár – jelentette be a város polgármestere.

 

 

Mirkóczki Ádám elmondta: Eger turizmusa elképzelhetetlen a vár és az épületegyüttesben megtekinthető kiállítások nélkül, ezért az összes helyi kulturális intézmény közül az egri vár nyitja meg először kapuit a látogatók előtt. A többi intézmény hétfőtől, illetve május közepétől várja újra az érdeklődőket.

Mirkóczki Ádám arra is felhívta a figyelmet, hogy a vár területére a hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelően 18 év feletti látogatók kizárólag védettségi igazolvány birtokában, míg a 18 év alattiak csak védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt kíséretében léphetnek be.

A távolságtartás szabályainak betartása szabad téren is kötelező lesz, zárt terekben pedig a vármúzeum munkatársai fokozottan figyelni fognak a biztonságos védőtávolság betartására.

Ringert Csaba, a vármúzeum igazgatója az elmúlt időszakban megvalósult fejlesztésekről elmondta: megújult a vár hivatalos weboldala és új, online jegyvásárlási rendszert alakítottak ki, mely a jelenlegi tesztüzemet követően hamarosan használható lesz. Mindezek mellett tematikus online túraútvonalakat fejlesztettek, melyek telefonos applikáció segítségével kalauzolják végig a váron a látogatókat. A virtuális lehetőségek bővítése mellett a korábban megszokott tárlatvezetéseket is igénybe vehetik a látogatók – jegyezte meg.

Tájékoztatása szerint a várban párhuzamosan több beruházás is zajlik. A Varkoch-kapu kialakítása látványos szakaszánál tart és elkezdődött a

Cipóosztóház építése. A Zárkándy-bástya elkészült, ez a Gárdonyi kerthez hasonlóan új látványossága lesz a történelmi épületegyüttesnek – hangsúlyozta.

Kitért arra is, hogy várhatóan a nyáron adják át a Ziffer Sándor Galériát, mely egy új képzőművészeti tárlattal mutatkozik be.

Az eseményen elhangzott: amennyiben a vírushelyzet lehetővé teszi, a hagyományoknak megfelelően nyári táborokat is szervez az intézmény. A június 21. és augusztus 6. közötti időszakra tervezett tematikus foglalkozásokra a korábbi évekhez hasonlóan mintegy 200 gyermeket várnak. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.