„Ne fűts hulladékkal” – Vágó Csaba: Több mint hetven alkalommal vették igénybe a budaörsiek a zöldszámot

(Budaörs, 2021. április 8. – Budaörsi Infó) Budaörs Város Önkormányzata a további légszennyezések elkerülése érdekében – együttműködve a „Ne fűts hulladékkal” elnevezésű mozgalommal – felvilágosító kampányba kezdett 2020 decemberében. Ennek részeként az önkormányzat ingyenesen hívható zöldszámot indított. Az elmúlt három hónap tapasztalatairól Vágó Csaba kabinetvezetőt kérdeztük.

 

 

Magyarország megsérti a környezeti levegő minőségével kapcsolatos uniós jogi szabályokat mondta ki az Uniós Bíróság idén februárban, pedig több mint 13 ezren halnak meg a rossz levegő miatt évente.

Az ország nem teljesítette egyrészt az annak biztosítására vonatkozó kötelezettségét, hogy a PM10 részecskékre vonatkozó napi határértéket a teljes területén tiszteletben tartsák, másrészt az annak biztosítására irányuló kötelezettséget, hogy e határértékek túllépésének időtartama a lehető legrövidebb legyen – áll az ítéletben.

 

 

budaors_szabadsag_ut_2021marc10

 

A rossz fűtésből adódó légszennyezettség Budaörsön is komoly problémát jelent. Ezért is alakult meg a városban a Ne fűts hulladékkal mozgalom 2019 januárjában, amely igyekszik felvenni a harcot ezzel a jelenséggel szemben.

2020 márciusában petíciót is indítottak hatékonyabb hatósági intézkedés előmozdításáért és ősszel egy budaörsi bölcsődében és három óvodában szállópormérő műszereket helyeztek ki, melyek adatai weboldalukon (https://www.nefutshulladekkal.hu) folyamatosan nyomon követhetőek.

 

 

Több mint hetven megkeresés érkezett

 

A zöld szám működtetésének tapasztalatairól kérdeztük Budaörs Város Önkormányzatától Vágó Csaba kabinetvezetőt, aki a Budaörsi Infónak elmondta, hogy három hónap távlatából úgy látja, hogy ez egy hiánypótló szolgáltatás, mert bár a Kormányhivatal az illetékes a nem megfelelő hulladékkal fűtés ügyében, de amíg eljut hozzájuk egy beadvány és arra reagálni tudnak, addigra többnyire aki okozta a problémát már nem számonkérhető, hisz már nem végzi a környezetkárosító tevékenységét.

 

 

permetezogep_adomany_202004_15 (10)

 

„A zöld számot sokan, sokféleképpen használták. Volt, aki rendszeresen a szomszéddal kapcsolatos vitáit jelentette be, de két esetben hívtak minket azért is, mert lerobbant az autója valakinek.

Szerencsére viszont, az esetek döntő többségében olyan bejelentések érkeztek, ami fűtéssel volt kapcsolatos.

A bejelentések esetén azt tudtuk megtenni, hogy a kollégáink kimentek a helyszínre és felvették a jegyzőkönyvet.”

 

 

A helyi Önkormányzat alig tehet valamit

 

A kabinetvezető kihangsúlyozta, hogy a helyi önkormányzat nem járhat el ilyen ügyekben, ez a Kormányhivatal hatásköre, viszont segíthetik a munkájukat, és így a lakosság is érezheti, hogy fontos a városvezetésnek is, hogy szülessen erre a problémára megoldás.

„Hétvégenként én voltam ügyeletben, nálam csörgött a zöld vonal, így el tudom mondani, hogy főként a belvárosi zónából telefonáltak a lakosok, és azt tapasztaltuk, hogy a hulladékkal fűtés elsődleges oka nem az volt, hogy nem futotta tüzelőre, hanem a nemtörődömség.

Találkoztunk olyan esettel is, amikor szociális rászorultság miatt nem volt megfelelő tüzelő, minden ilyen esetben a szociális osztályhoz irányítottuk ezeket az embereket. Aki nekünk jelezte, annak segítettünk tűzifához jutni.

Az volt a tapasztalatatom, hogy egy hétvége alatt hat-hét hívás érkezett.

Ez a zöld szám, amin érkeztek a bejelentések, eredetileg azzal a céllal jött létre, hogy járványügyi bejelentéseket tudjanak rajta tenni. Ez a funkciója a továbbiakban is üzemel.

Ahogy közeledünk a fűtésszezon végére, bízunk benne, hogy egyre kevesebb hívás fog érkezni, viszont amikor ismét hidegre fordul az idő, akkor számíthatnak rá a lakosok, hogy ismét a rendelkezésükre fogunk állni.”

 

Vágó Csabától azt is megtudtuk, hogy az összesített eredmények szerint több mint 70 alkalommal vették igénybe a budaörsiek a zöldszámot az elmúlt három hónapban.

 

 

torokugrato_budaors_2021marc15

 

A budaörsi lakosság a 06 80 180-001 ingyenes számon a továbbiakban is be tudja jelenteni a rossz fűtéssel kapcsolatos kirívó eseteket! Ez a zöld szám eredetileg azzal a céllal jött létre, hogy járványügyi bejelentéseket tudjanak rajta tenni. Ez a funkciója a továbbiakban is üzemel.

 

 


A tartósan rossz levegő belégzése rákot, szívinfarktust, agyvérzést, a magzatok genetikai károsodását, impotenciát és számos más betegségeket okozhat, és akár tíz évvel is megrövidítheti az életünket.

Akik anyagi helyzetük miatt használnak alkalmatlan fűtési anyagokat, azoknak Budaörs Város Önkormányzata jó minőségű, szociális tűzifát biztosít. Ezt a támogatást a Polgármesteri Hivatal szociális irodáján lehet igényelni.


 

 

(Budaörsi Infó)

 

Kapcsolódó cikk:

 

A helyi szállópormérők adatai szerint Budaörsön rosszabb a levegő mint Budapesten

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.