Országos pályázat indul a falfelületek megújítására

Országos pályázat indul a falfelületek megújítására, az óvodák, iskolák, önkormányzatok és helyi közösségek május 7-ig jelentkezhetnek környezetük újjávarázsolására, kültéri és beltéri falfelülettel is – tudatta a Let’s Colour Településszépítő Egyesület.

 

 

Tizedik alkalommal hirdetik meg idén a Let’s Colour Településszépítő Egyesület pályázatát, amely révén 800 négyzetméter kültéri vagy beltéri falfelület kifestésére elegendő festéket lehet nyerni. Az egyesület népszerű pályázata tavaly a járványügyi helyzet miatt elmaradt, de idén ismét várják a jelentkezőket kreatív projektötletekkel. Mivel a festéseket a nyár folyamán valósítják meg, a járványhelyzet várható javulásával a közösségek lassan visszatérhetnek megszokott környezetükbe – olvasható a közleményben.

Mint írják, a A Let’s Colour Egyesület projektjében bármely közösség vagy társadalmi csoportosulás elindulhat. A jelentkezéseket idén is két kategóriában várják, a tízezer fő alatti, valamint a tízezres lélekszámot meghaladó települések külön versengenek. A nyerteseknek a festéket, a grafikai terveket, a munka koordinálását, valamint a szakértői támogatást az egyesület biztosítja, az akciót pedig a közösségek önkéntesei együtt valósítják meg.

Amennyiben a nyári hónapokban a korlátozások még érvényben lesznek, a szervező csapat előre felrajzolja a megtervezett mintát, amelyet később az engedélyezett létszámban a pályázó önkéntesei kifesthetnek. A nevezés feltétele, hogy a kifestendő kültéri vagy beltéri falfelületet a pályázó biztosítsa. A projekt külön érdekessége, hogy az akcióban használt beltéri festékek miatt maguk a falak is fertőtleníthetővé válnak, így nemcsak szebb, hanem higiénikusabb környezetet is kaphatnak a nyertesek.

A pályázatok május 7-ig tölthetők felwww.letscolour.hu weboldalra. A döntős pályázatokat a korábban megszerzett szavazatok számától függetlenül értékeli a szakmai zsűri, és hirdeti ki a kategóriánkénti győzteseket. A festéseket legkésőbb augusztus végéig kell megvalósítani – áll az összegzésben. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.