Emmi: rendkívüli támogatást kapott a 100 Tagú Cigányzenekar

Rendkívüli támogatást kapott a 100 Tagú Cigányzenekar – tudatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) vasárnap közleményben az MTI-vel.

 

A 100 Tagú Cigányzenekar egyedi, magyar értéket képvisel, az emberi erőforrások minisztere 30 millió forint rendkívüli támogatást adott a zenekar számára – írták.

Közölték, a Magyar Örökség és Hungarikum díjas 100 Tagú Cigányzenekar számos hazai és nemzetközi elismeréssel rendelkezik. 1985-ben alakult meg, immár 36. éve működik. Hagyományőrző előadásaikkal bejárták az egész világot és a magyar cigányzene utánozhatatlan művészetével ismertették meg a zenekedvelőket.

A koronavírus járvány ideje alatt a budapesti VII. kerületi ellenzéki polgármester elküldte a zenekart abból az épületből, ahol több mint egy évtizedig próbáltak és készültek az előadásokra.

Ezt követően Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere elrendelte, hogy a zenekar számára egy méltó és végleges helyszínt biztosítson a kultúráért felelős államtitkárság. Ennek az épületnek a keresése zajlik jelenleg. Tovább nehezíti a zenekar helyzetét, hogy a járvány miatt a tavalyi évben kevés koncert megtartására volt lehetőségük – közölte az Emmi. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.