A virágos növények mindössze 7 százalékát érzékeli kéknek az emberi szem

A virágos növények mindössze 7 százalékát érzékeli kéknek az emberi szem – állapította meg egy nemzetközi szakemberekből álló kutatócsoport, amely szerint a kék festékanyag előállításának nehézsége, valamint a beporzók színérzékelése is szerepet játszik a kék virágú növényfajok ritkaságában.

 

A Bayreuth-i Egyetem vezetésével végzett tanulmány eredményeit a Frontiers in Plant Science című folyóiratban publikálták.

A virágtulajdonságok egyik legnagyobb adatbázisának számító TRY Plant Trait Database-ből származó információk elemzésével a kutatók arra jutottak, hogy azon növényfajok közül, amelyeknek a beporzását döntően a szél vagy az eső végzi, egyetlen egynek a virágát sem észleli kékként az emberi szem – olvasható az egyetem közleményében.

Ezzel szemben a döntően rovarok és madarak által beporzott virágos növények 7,5 százalékának a virágát látják kéknek az emberek.

“Ez a különbség azt sugallja, hogy a beporzó organizmusok színérzékelése jelentősen befolyásolja a virágok színének kialakulását az evolúció folyamán” – mondta Anke Jentsch, az egyetem professzora.

Az emberi szemben három típusú fotoreceptor található, ezek a vörös, a zöld és a kék fényre reagálnak. A méhek ezzel szemben kevésbé érzékenyek a vörös színekre, kevésbé tudják megkülönböztetni a sárgát és a fehéret, ugyanakkor különösen élénken észlelik a kék árnyalatokat.

“A méhek tehát a többi beporzócsoporthoz és az emberhez képest is másként látják a virágos növények színeit. Különösen vonzódnak a kék virágokhoz” – magyarázta Jentsch.

Mindezek fényében felmerül a kérdés, hogy ha a méhek ennyire vonzódnak a kék virágokhoz, akkor a rovarok és madarak által beporzott növényfajoknak miért csupán a kis százaléka rendelkezik kék virággal. A szakemberek komplex válasszal szolgálnak a kérdésre.

A kék virágpigment előállítása annyira bonyolult a növények számára, hogy csak azok a fajok hoznak ekkora áldozatot, amelyek egyébként is ádáz küzdelmet vívnak egymással a beporzók figyelméért.

Néhány magashegyi területen, például az Alpokban vagy a Himalájában az éghajlati viszonyok különösen barátságtalanok a rovarok és egyéb beporzók számára. Azoknál a virágos növényeknél, amelyek fajgazdag füves vidékeken honosak és gyakran tápanyagszegény talajban kell túlélniük, a kék virág előnyös tulajdonság, mert a beporzók számára még nagy távolságból is kitűnik a többi faj közül.

A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy a természetes területek felélése és a mezőgazdasági termelés erősödése sok esetben nem csupán a rovarok pusztulásához járul hozzá, hanem tovább csökkenti a kék virágú növények amúgy is elenyésző arányát. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.