Koronavírus – Azokban az országokban magas a halálozási arány, ahol jelentős a túlsúlyosak száma

Azokban az országokban magas a Covid-19 következtében elhunytak aránya, ahol jelentős a túlsúlyosak száma – derült ki egy nagyszabású kutatásból.

 

 

Abból a mintegy 2,5 millió halálozásból, mely a SARS-CoV-2, vagyis az új típusú koronavírus okozta Covid-19 miatt következett be, 2,2 millió olyan országokban történt, ahol magas a túlsúlyosak aránya – állapította meg az Elhízástudományi Világszövetség friss jelentésében.

Azokban az országokban – az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok, Olaszország – a legnagyobb a Covid-19-cel összefüggő halálozási arány, ahol a felnőttek több mint fele túlsúlyos.

A probléma nemcsak az elhízás, hanem az a testtömeg, amelyet sok országban ma már normálisnak tekintenek. A halálozási arány 10 százalékkal magasabb ott, ahol a felnőttek több mint 50 százalékának magasabb a testtömegindexe (BMI) 25-nél, vagyis annál az értéknél, ahol a normális testsúly végződik és a túlsúly kezdődik.

A túlsúlyosaknak elsőbbséget kellene adni a Covid-19 elleni védőoltáskor és a teszteknél, mivel náluk magasabb a halálozási arány – írta jelentésében az Elhízástudományi Világszövetség.

Azon országok közül, ahol a felnőtt lakosság több mint fele túlsúlyos, Belgiumban a legmagasabb a halálozási arány, a második Szlovénia, a harmadik az Egyesült Királyság. Olaszország és Portugália az 5. és a 6., az Egyesült Államok a 8. helyen áll.

Vietnamban a legalacsonyabb a túlsúlyosak aránya és a világon ott a második legkisebb a Covid-19-cel összefüggő halálozási arány.

Az ENSZ Egészségügyi Világszövetségének (WHO) főigazgatója, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz szerint a túlsúly és a halálozási arány közötti kapcsolat egyértelmű, ezért nemzetközi erőfeszítéseket sürgetett az elhízás okai elleni harcban.

A Covid-19 okozta halálozások legnagyobb kockázati tényezője az életkor, a túlsúly a második – áll a jelentésben. Az már ismert, hogy a túlsúly növeli a fertőzőbetegségek, köztük az influenza kockázatát is.

“Tudtuk, hogy egyes országokban gondot jelent, de sokkoló volt látni, hogy az összefüggés mennyire érvényes az egész világon, mindössze néhány kivétellel, mint Új-Zéland és Izland, ahol viszont szigorú intézkedésekkel védték a sérülékeny populációt” – idézte a The Guardian online kiadása Tim Lobsteint, a jelentés szerzőjét, a WHO és az angol állami egészségügyi szolgálat (PHE) korábbi tanácsadóját.

A túlsúly növekedésével a Covid-19 súlyosságának kockázata is fokozódik. Az adatok elemzése azt mutatja, hogy az Egyesült Királyságban, ahol a felnőttek majdnem 64 százaléka túlsúlyos vagy elhízott, a Covid-19-ben szenvedő, intenzív osztályon kezelt páciensek majdnem 20 százaléka normális testtömegű, 32 százalékuk túlsúlyos és 48 százalékuk elhízott.

Az Egyesült Államokban, ahol 68 százalékos a túlsúlyos vagy elhízott felnőttek aránya, az intenzíven ápolt Covid-19-ben szenvedők közül 12 százalék normális testtömegű, 24 százalék túlsúlyos és 64 százalék elhízott.

Az eredményeket nem torzítja egyes államok gyenge adatszolgáltatása, a halálozásokat ugyanis általában pontosan jelentik, ha a kórházi esetek számát nem is – mondta el Lobstein.

Megvizsgálták, számít-e, hogy az ország a gazdagok vagy a szegények közé tartozik, és azt találták, hogy a jövedelmi szintnek sincs szerepe.

“Vannak gazdag országok, ahol alacsony a túlsúlyosak száma, mint Japánban és Dél-Koreában, itt nagyon csekély a Covid-19-cel összefüggő halálozási arány is. Ugyanígy az alacsonyabb jövedelmű országokban, köztük Dél-Afrikában és Brazíliában, ahol a túlsúly már a felnőttek több mint felére jellemző, magas a halálozás” – magyarázta a kutatás vezetője. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.