Kétszer annyi kibertámadás érte a járvány elleni küzdelemben részt vevőket tavaly

Kétszer annyi kibertámadás érte a járvány elleni küzdelmet támogató iparágakat 2020-ban, mint amennyi támadás 2019-ben volt, az IBM Security X-Force adatai szerint: a kiberbűnözők olyan vállalkozásokat céloztak meg, amelyek elsősorban a koronavírus elleni küzdelemben vállaltak szerepet, így például a kórházak, gyógyászati és gyógyszeripari gyártók, valamint az ellátási láncot működtető energetikai vállalatok.

 

 

Az MTI-nek kedden elküldött jelentésben kiemelik: a leginkább támadott iparág 2020-ban a feldolgozóipar és az energetika, ezeket követte a pénzügyi és a biztosítási szektor. A bűnözők kihasználták azt is, hogy közel 50 százalékkal nőtt a gyártásban és az energetikában egyaránt létfontosságú ipari vezérlőrendszerek (ICS) sebezhetősége.

A cég a jelentés adatait több mint 130 országban naponta több mint 150 milliárd biztonsági esemény vizsgálatára alapozta.

A világjárvány átalakította azt, hogy mit tekintünk kritikus infrastruktúrának, és ezt a támadók is felismerték. Számos szervezet először kényszerült a védekezés frontvonalába – függetlenül attól, hogy a koronavírussal kapcsolatos kutatás, az oltóanyaggyártás, az élelmiszerlánc vagy a védőfelszerelések gyártása a profilja – idézi a közlemény Nick Rossmannt, az IBM X Force, a kibertámadások felderítésével és az incidensek kezelésével foglalkozó szervezetének a vezetőjét.

A jelentés szerint a leggyakrabban hamisított márkák TOP10-es listáját olyan cégek vezetik, amelyek a távmunka alatti kapcsolattartáshoz kínálnak megoldásokat, például a Google, a Dropbox és a Microsoft. Ugyancsak a lista elején vannak az online kereskedelmi brandek, az Amazon és a PayPal, valamint a Youtube és a Facebook, amelyekre a hírfogyasztás miatt támaszkodtak az emberek tavaly. Meglepő módon a hetedik leggyakrabban hamisított márka 2020-ban az Adidas volt.

A jelentésből kiderül, hogy az áldozatok digitális környezetének legsikeresebb támadási módja a sérülékenységek keresése és kihasználása volt (35 százalék) tavaly – első alkalommal az évek során -, amelyet az adathalászat (31 százalék) követett.

A jelentés szerint az IBM által megfigyelt támadások 31 százaléka Európát érintette, itt volt a legtöbb zsarolóvírus által elkövetett támadás. Mindemellett Európában több belső fenyegetést észleltek, mint bármely más régióban, és kétszer annyi ilyen támadás történt, mint Észak-Amerikában és Ázsiában együttvéve – írták. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.