Koronavírus – Főváros: majdnem négyszer annyi a pozitív tesztek aránya, mint decemberben

A Fővárosi Önkormányzat kollégái és önkéntesei csaknem tízezer tesztet végeztek el, a pozitív tesztek aránya 2,53 százalék lett, ami majdnem négyszerese a decemberi szűréskor talált pozitív tesztek arányának – közölte a Főpolgármesteri Hivatal.

 

 

Közleményük szerint február 18. és 27. között, két helyszínen folytatódott a főváros lakossági koronavírus tesztprogramja. A tesztelést budapesti lakcímmel vagy tartózkodási hellyel rendelkező lakosok kérhették.

A tesztelés eredményéről azt írták, a majdnem négyszeres pozitivitási arány azt jelenti, hogy a vírus itt van, nem lankadhat a figyelem, mindenkinek továbbra is be kell tartania a szabályokat a maszkviseléssel, távolságtartással, fertőtlenítéssel kapcsolatban.

Emlékeztettek, a Fővárosi Önkormányzat másodszorra szervezett ingyenes koronavírus szűrést: decemberben több mint ötezer tesztet végeztek el.  – mti

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.