A hétvégi súlyos vereség ellenére a Budaörs maradt a tabella ötödik helyén

(Budaörs, 2021. március 1. – Budaörsi Infó) A BSC labdarúgóinak nem sikerült fordítani a szerencsén vasárnap. Az Ajka 7-2-re győzött a Budaörs vendégeként Tatabányán.

 

 

Márkus Tibor együttese az Ajkát fogadta, abban bízva, hogy megszületik az első tavaszi BSC-győzelem. A találkozó azonban sajnos nem úgy sült el, ahogy azt csapat elképzelte.

Az Ajka 17 perc alatt háromgólos előnyre tett szert, fél óra elteltével pedig 0-5-öt mutatott az eredményjelző. Bár a BSC két gólt szerezve lehozta döntetlenre a második félidőt, mindez csak az eredmény kozmetikázására volt elég. A vereség ellenére maradtak a tabella 5. helyén.

 

 

NB II., 26. forduló:

BUDAÖRSI SC–FC AJKA 2–7 (0–5)

 

Budaörs: Kovács P. – Menyhárt (Molnár T., 46.), Kékesi, Vágó G. (Halmai, 46.), Pintér D. (Marques- Airosa, 69.) – Molnár Cs. (Zsidai, 46.), Petneházi, Sajbán – Petró (Csiki, 46.), Pethő, Horváth R.

Nem lépett pályára: Szabó B., Váradi, Halácsi, Végh G.

Vezetőedző: Márkus Tibor

 

Ajka: Horváth D. – Kenderes, Szekér (Rétyi, 61.), Nagy M. (Tóth B., 69.), Zsolnai (Görgényi, 78.), Csemer (Szűcs K., 69.), Heffler, Csizmadia, Soltész (Tóth G., 61.), Kovács N., Tar Zs.

Nem lépett pályára: Horváth T., Földi, Présinger, Stoiacovici

Vezetőedző: Kis Károly

Gólszerző: Horváth R. (56., 88.), illetve Zsolnai (4., 9.), Soltész (17.), Kékesi (24. – öngól), Nagy M. (29.), Pintér D. (63. – öngól), Tóth B. (86.)

 

Sárga lap: Vágó G., (13.), Petró (39.), Kékesi (84.), illetve Soltész (39.), Szekér (48.), Szűcs K. (72.)

 

Márkus Tibor értékelése:

A mérkőzés első felében eldöntöttük a három pont sorsát ellenfelünk javára. Teljes dekoncentráció jellemezte a csapatot. Három pontrúgásból kaptunk három gólt az elején, abszolút gyerekfocit játszottunk az első félidőben. A másodikban megpróbáltunk nyomást helyezni az ellenfélre, meg is voltak a helyzeteink, de nem sikerült olyan ütemben rúgni a gólokat, hogy ledolgozzuk a hátrányunkat.

 

Kis Károly:

Nyugodtan mondhatom, szenzációsan kezdtük a találkozót, amelyet fél óra alatt eldöntöttünk. Minden játékosom dicséretet érdemel, lelkesen, fegyelmezetten és ötletesen futballoztak.

 

 

Tovább tart a Budaörs gyenge formája: az idén még nyeretlen Pest megyei csapat az első fél órában minősíthetetlen teljesítményt nyújtott, a hazaiak védelme óriási és megmagyarázhatatlan hibákat követett el. Az Ajka élt a lehetőségekkel és ötgólos előnyt szerzett – harminc perc alatt. A két csapat között többosztálynyi volt a különbség – írta a meccsről a nemzetisport.hu.

 

bsc_ajka_2_7_2021febr28

 

Eredmények, Merkantil Bank Liga NB II, 26. forduló:

Debreceni VSC-Vasas FC 1-2 (0-0)
Szombathelyi Haladás-Kaposvári Rákóczi FC 4-0 (4-0)
Aqvital FC Csákvár-Soroksár SC 3-0 (2-0)
Szentlőrinc-Pécsi MFC 0-0
Budaörs-FC Ajka 2-7 (0-5)
BFC Siófok – Szeged-Csanád Grosics Akadémia 2-3 (1-1)
Kolorcity Kazincbarcika SC-Nyíregyháza Spartacus FC 0-2 (0-0)
Szolnoki MÁV FC-Gyirmót FC Győr 1-2 (1-0)
Békéscsaba 1912 Előre-Dorogi FC 1-1 (0-0)
WKW ETO FC Győr-Debreceni EAC 1-0 (1-0)

 

Az élcsoport:

1. DVSC 54 pont,

2. Vasas 52,

3. Gyirmót 50

4. Pécsi MFC 48

5. Budaörs 41

 

 

A következő fordulóban Kaposvárra látogat a csapat. A mérkőzést szerdán (03.03.) 18 órától játsszák.

 

 

(Budaörsi Infó/BSC)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.