Elindult az MKSZ támogatási programja

Elindult a Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) „ELIT10 – Többet érdemelsz” programja a sportág legjobb versenyzőinek szponzori, infrastrukturális és médiatámogatásának segítésére.

 

 

A magyar kerékpársport hírnevét régóta öregbítő, szűkre szabott lehetőségekkel rendelkező versenyzők támogatására jött létre a program, amelyben 25 kerékpáros szerepel.

A program hétfői indító eseményén elhangzott: a résztvevők sportolói és egyéni céljaik elérésére személyre szabott, sokrétű támogatást kapnak.

A financiális és technikai segítségen – kerékpárok, alkatrészek, görgők – túl részét képezi a kiemelt egészségügyi ellátás biztosítása, nyelvi képzések támogatása, valamint szakemberek, így sportpszichológus, masszőr vagy dietetikus bevonása.

A programba bekerült kerékpárosoknak az MKSZ segítséget nyújt a médiával való kapcsolattartásban, igény esetén a közösségi média használatában, és menedzsment, vállalkozási, valamint jogi ismeretekhez juthatnak a bringások egyéni igényeik alapján. Kiemelten fontos szerepét képezi az együttműködésnek az MKSZ menedzseri szerepvállalása, melynek során többek között a szövetség honlapján és közösségi oldalain biztosított felület segítségével a nyilvánosság elérésében és a támogatók keresésében segíti a versenyzőket.

Az MKSZ elképzelései alapján a program akár akkreditáltatható, más szakági szövetségek által is alkalmazható lesz. Emellett a lehetőség rugalmas, és amint az adott versenyző fejlődéséhez szükséges szponzor, támogatás vagy elit szerződés megérkezett, újabb feltörekvő tehetségek kapnak lehetőséget a projekt révén.

Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság sportizgatója kiemelte: nemcsak az olimpia néhány hete, hanem az odavezető út is nagyon lényeges, így minden ehhez kapcsolódó kezdeményezés fontos.

“Üdvözlendő a Magyar Olimpiai Bizottság számára, így érezzük biztonságban a sportolókat, a szövetségeket” – mondta Fábián hozzáfűzve, hogy előremutató az MKSZ kezdeményezése, amely több sportág számára is példát adhat.

Princzinger Péter, az MKSZ elnöke kifejtette, a közös növekedés jellemezte a hazai kerékpársport elmúlt éveit, a versenyzők és a szövetség együtt fejlődött.

“Egymásért dolgozunk, az ELIT10 program célja, hogy a magyar bringasport minden elit versenyzője hosszútávon biztonságban érezze magát, és minden szakmai vagy személyes célját elérhesse” – fogalmazott a sportvezető. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.