Megépül az M100-as gyorsforgalmi út Bicskétől Esztergomig

Megépül az M100 gyorsforgalmi út, ezzel “régi és jogos igényük teljesül az Esztergomban és térségében élőknek” – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára hétfőn a hivatalos Facebook oldalán.

 

    Schanda Tamás a bejegyzésében azt írta, hogy idén a kiviteli tervek elfogadása és a közbeszerzés után kerülhet sor a szerződéskötésre és a munkaterület átadására, így a jövő év elején már az alapkövet is letehetik.

Hozzátette, hogy Völner Pállal, a térség országgyűlési képviselőjével a napokban egyeztettek a Bicskétől Esztergomig kiépítendő négysávos útról, illetve a hozzá tartozó kesztölci üzemmérnökségi telep megvalósításáról.

Az államtitkár kiemelte, hogy Esztergom, Dorog és a környező települések vállalkozásai számára óriási előrelépés lesz az új út, hiszen így sokkal gyorsabban szállíthatják az áruikat. Az itteni cégek – mint például a Suzuki – rengeteg embernek adnak már így is munkát, a jobb közlekedési és fuvarozási infrastruktúrával pedig újabb lehetőségek nyílhatnak előttük, így tovább erősíthetik a térség gazdaságát.

Az is fontos, hogy a térségben élő családok így biztonságosabban és gyorsabban juthatnak el az autópályához vagy  a fővárosba, a kirándulni, túrázni vágyók pedig hamarabb érhetik el a Pilis és a Gerecse csodálatos helyeit – olvasható az államtitkár bejegyzésében.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.