Koronavírus – BKK: szombattól este nyolc után ritkábban közlekednek a járatok

A koronavírus-járvány miatt hozott kormányzati veszélyhelyzeti intézkedések meghosszabbításával összhangban február 6-ától több mint ötven fővárosi vonalon már 20 óra után életbe lép a késő esti, egyébként 22 óra körültől alkalmazott menetrend – tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

 

 

A november óta életben levő kijárási tilalom óta este nyolc óra után jellemzően csak a dolgozni indulók vagy a munkából hazaérkezők utaznak közösségi közlekedéssel. Ilyenkor általában tíznél kevesebben utaznak még a legforgalmasabb vonalakon közlekedő járműveken is, de üres autóbuszokba sem nehéz belefutni Budapest külsőbb területein – írták az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Emlékeztettek, hogy a kijárási tilalomhoz igazodva a BKK korábban már két lépésben igazította menetrendjét a megcsappant esti és éjszakai forgalomhoz, az utazóközönség megértésével és elfogadásával.

A kijárási korlátozás meghosszabbítására figyelemmel szombattól több mint ötven fővárosi járat menetrendje módosul a 20 óra és hajnali 5 közötti időszakban. Az érintett vonalakon 20 óra után a járatok kihasználtságához igazodó késő esti – “normál” viszonyok között általában 22 óra körültől alkalmazott – menetrend lép életbe – írta a BKK.

Közölték: 20 órától mind a négy metróvonalon tízpercenként követik egymást a szerelvények.

Módosított menetrend szerint, de 20 percenkénti követésnél sűrűbben közlekedik az 1-es, a 14-es, a 47-es, a 49-es, az 50-es és az 56A villamos, továbbá a 11-es, a 16-os, a 21-21A, a 23-23E és a 114-213-as autóbusz.

Már 20 órától húszpercenként indul a 2-es, a 3-as, a 28A, a 37A, a 42-es villamos, az 5-ös, a 7-es, 8E, a 9-es, a 20E, a 30-as, a 31-es, az 53-as, a 67-es, a 85-ös, a 105-ös, a 136E, a 151-es, a 159-es, a 168E, a 178-as, a 182-es, a 184-es, a 194-es, a 194M, a 196-os, a 200E, a 212-es, a 220-as, a 276E autóbusz, a 70-es, a 72M, a 74-es, a 75-ös, a 76-os, a 78-as és a 80-as trolibusz.

A kijárási tilalom alatt 20 óra után nem közlekedik néhány, önálló szereppel nem rendelkező sűrítő buszjárat: a 7E, 30A, 196A autóbusz és a késő estét leszámítva a 162A járat.

A BKK kiemelte, a menetrend módosításakor alapelv volt, hogy érdemben ne növekedjen az utazási idő az este 20 óra után közlekedők számára, és a megszokottól eltérő utazási irányt se kelljen keresniük.

Az új, esti menetrend kialakításakor törekedtek arra, hogy a csatlakozó járatok a metróvonalak esti menetrendjéhez igazodjanak. A nappali járatok jelenleg biztosított utolsó indulásai változatlanul megmaradnak a kijárási tilalom miatt módosuló menetrend idején is – írta a BKK.

A fővárosi járatok február 6-ától érvényes menetrendje megismerhető a BKK honlapján, a bkk.hu/menetrendek/ oldalon.
A mostani menetrendi módosítással a BKK felelős gazdálkodóként a tényleges utasforgalomhoz igazítja késő esti menetrendjét és csökkenti az esti időszak környezeti terhelését. Az intézkedés összhangban van a fővárosi kormányhivatal által decemberben tett észrevételekkel – zárta közleményét a BKK. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.