Nagy felháborodást váltott ki Budaörsön a kutyaszaporító története

(Budaörs, 2021. január 31. – Budaörsi Infó) 2016. márciusában írtunk először arról, hogy Budaörsön a Kossuth Lajos utcában van egy lakos, akinek a zavaró életkörülményei miatt többen felkeresték a hatóságokat, az Önkormányzatot. Az elhanyagolt és lomokkal teli ingatlanon, elképesztő körülmények között tartott évek óta kutyákat, szaporítás céljából. A szomszédok elmondása szerint erre a problémára 10 éve nem talált senki megoldást. Korábbi cikkünkben megnézhetik azokat a határozatokat, amelyeket a jegyző hozott anno az ügyben, de a gyakorlatban később nem történt változás.

 

 

Mint a napokban megjelent cikkünkben megírtuk – 2021. január 20-án lényeges elmozdulás történt az ügyben: Takács Gábor, budaörsi lakos bejelentése után a Szurkolók az állatkínzás ellen csoport tagjai bejutottak az ingatlanra és felszámolták az utcában működő szaporító telepet.

A rendőrséget is kihívták. Az eljárás során fotókat készítettek az ingatlanon. (2016-ban a Budaörsi Infó is készített felvételeket az elborzasztó állapotokról, de a tulajdonos akkor letiltotta azok közlését miután először hozzájárult – a szerk.)

 

Facebook-oldalukon megosztották a történetet és fotókat közöltek a helyszínről:

 


„Ez az eset azért is picit különleges, mert a lakosság egy része próbálta ezt a helyzetet 2016 óta megoldani. Eddig sajnos sikertelenül.

Évekig tartó huzavona, feljelentések sorozata előzte meg ezt az ominózus 2021. január 20.-i napot.

A bejelentő szerint végső kétségbeesésükben próbáltak összefogásban a segítségünket kérni. Budaörsön a Kossuth utcában egy ember Mudi kutyákat szaporít, iszonyatos a bűz, ezzel élhetetlen környezetet teremtve az ott élők számára. 2017-ben viszont a Nébih és az Önkormányzat a helyszíni szemle után, határozatot hozott miszerint a kutyák gazdája felelőtlen állattartást folytat. A helyzetet azonnal fel kell számolni, a kutyák létszámát 2-re csökkenteni, azt a kettőt is úgy tarthatja, ha a borzalmas körülményeket megszünteti. Ehhez képest, azóta is több kutyát tart, szaporít, és a környezetén sem változtatott!!! A kutyáknak veszélyes és alkalmatlan az ingatlan az ott élésre. Szomszédban több száz gyerek van az óvodában, az ingatlanon patkányok és elviselhetetlen mocsok és fertő, emberi és állati fekália!!!🤮

Itt jegyezzük meg, ez az ingatlan embernek sem alkalmas az ott élésre!!!!

20-án még világosban 16.00-kor értünk a helyszínre. Az ingatlan tulajdonosát kihívtuk a kapuba és elmondtuk jövetelünk okát. Kértük engedje meg, hogy megnézhessük a kutyákat. Ő beengedett minket, chipet olvastunk az egyébként teljesen antiszociális kutyákban. Csak 1-2 kutyában sikerült. Miután visszamentünk az utcára, az emberek nézték mi történik. Kijöttek a szomszédok is és kérték, hogy vessünk véget az áldatlan állapotnak. A hatalmas méretű patkányoktól és azok folyamatos irtásából is elegük van.

Miután kézhez kaptuk a határozatot az egyik szomszédtól, hivatkozásul a benne leírtakra, kértük a kutyák gazdáját Sz. Istvánt, hogy szervezetünk javára mondjon le az állatairól. A papírokat nem sokkal az érkezésünk után, Sz. István aláírta, majd megszerveztük a kutyák elszállítását. Közben kérdeztük Sz. Istvánt mennyi kutya van pontosan, esetleg a házban van-e kölyök? Válasza az volt: Nincs. Így megkezdtük a kutyák befogását. Az egyik szomszéd odajött hozzánk, és elmondta hogy a házban biztosan tudja, hogy vannak még kölykök. Így újra rákérdeztünk van-e bent még kutya, akit még nem láttunk. Erre idegesen bement a házba, majd egy merev Mudi tetemmel tért vissza, akit az orrunk elé dobott, majd azt mondta: Nesztek ezt vihetitek!

Na ekkor elszakadt nálunk a cérna!

Kérdeztük van-e még?

Bement, és hozott még egy tetemet fehér szatyorban, és azt is odadobta nekünk.

Ekkor döntöttünk úgy, kihívjuk a rendőrséget!

Mindezt az ott nézelődő szomszédok, az éppen tőszomszéd óvodából kijövő gyerekek és szülők szeme láttára!!!! Az ingatlanból még 2 élő kölyköt hozott ki, akit az utcán átvettünk, és szállítóboxba tettük, ahogyan a 6 felnőtt kutyát is.

A rendőrség helyszínelőket hívott, akik késő estig dolgoztak velünk és a Szurkolók az állatokért Monor és környéke csapatunkkal együtt.

A hivatalos eljárás a rendőrség részéről is megindult.

A tetemeket boncolásra elszállították. Az élő kutyákról és a tetemekről az orvosi szakvéleményt még várjuk.

Természetesen mi is megtesszük a feljelentésünket!

A szomszédokat pedig megkértük, hogy amennyiben kutyát látnak vagy kutyaugatást hallanak nála, azonnal jelezzék nekünk!

Szeretnénk felhívni az önkormányzatok és más hatóságok figyelmét az ellenőrzésekre!!!

Ha már kiadtak egy határozatot vagy végzést, jó lenne ha a végrehajtását is ellenőriznék, mert különben adtak a sz@rnak egy pofont.

A felelőtlen állattartók, állatkínzók és állatszaporítók pedig röhögnek a markukban, és vígan folytatják tevékenységüket…

Köszönjük Budaörsi Rendőrkapitányság gyors és határozott együttműködését!

Budaörs lakosságát a Budaörsi Infó is tájékoztatta a megoldódott esetről, amely itt olvasható👇

http://www.budaorsiinfo.hu/…/mici-kutya-nagy-utja…/

 

 

Ismét bejelentésre érkeztünk, a helyszín Budaörs belvárosa.

Ez az eset azért is picit különleges, mert a lakosság egy…

Közzétette: Szurkolók az állatkínzás ellen – 2021. január 29., péntek

 

 


 

 

A Budaörsiek nevű közösségi oldalon, és sok más fórumon az interneten a történések parázs vitát váltottak ki Budaörsön.

A helyszínen készült és közzétett fotók nagyon sokakat késztettek megszólalásra!

Legtöbben azt nem értették, hogy miért kellett ilyen sokáig várni arra, hogy megoldódjon ez a probléma, mások pedig azon vitáztak, hogy miért kezeli bárki is problémának az ingatlanban lakó férfit, aki többek szerint beteg és segítségre lenne szüksége.

 

 

A vélemények nagyon eltérőek (nagyon sok közülük nem is közölhető…):

 

„Undorító volt ami ott volt, közelbe lakunk mi is. Köszönjük, hogy végre tettek az ügyben valamit. A patkány tutti onnan jött ide 😡

 

„Sajnos én nagyon sokat találkoztam vele, elbeszélget, meg mindig megy és a kutyáknak viszi a kaját, vitte orvoshoz is őket – én sajnos sajnálom, hogy ilyen helyzetbe lakott, sajnos ezt nem tudta senki, hogy ő bent a házba így élt … a családsegítő is vagy rokonok.”

 

„Végignézem a kommenteket és elszörnyűlködöm hogy az emberek 90 százalékából csak a mocsok és a rosszindulat fröcsög, meg persze az ujjal mutogatás… ne legyünk már ennyire primitívek. Miért nem lehet ezt végre elhagyni és csak annyit odaírni, hogy végre egy pozitív változás, innentől kezdve figyelünk, hogy lesz-e ott kutya… akinek nem inge annak talán nadrágja…”

 

„Ha valaki nem tud érdemben segíteni neki mert állítólag beteg, akkor itt sem kell megjelenni ☝☝☝❗❗❗Mi az állatokért vagyunk ❗❗❗Drága polgármester úr 2016 óta miért nem tettek az ügy érdekében, hogy változás legyen miközben ott voltunk, és sorra emlegettek, hogy az egész Kossuth utca mar tett bejelentést és semmi sem történt miközben a szomszédban egy óvoda működik☝☝☝ Nem itt kell írogatni, hanem ki kell menni a területre és ott megmutatni ☝☝

 

„Nem vele kapcsolatban volt olyan poszt, hogy ne bírságolják, összefogunk és kipakoljuk, mert beteg? Többen ajánlottunk fel segítséget, de valahol megtorpant a dolog, arra nekem sajnos nincs kapacitás, hogy meg is szervezzem, csak 3-4 erősebb srácot tudtam volna hozni… de ez az állatos dolog ez felháborító… sajnálom, ha tényleg beteg, de itt nem a portáról, hanem életekről szól… csak van valami megoldás, én nem ismerem a jogi részleteket.”

 

„Hogy hagyhatja az önkormányzat hogy egy udvar ilyen legyen. Itt már 50 liter hipo se segítene. Csak egy bontás. Nem hiszem el hogy nem lehet erre oda figyelni. Főleg hogy vannak szomszédok és óvoda is! Arra volt esze hogy a kutyákat szaporítsa. Istenem tényleg megért az emberiség a pusztulásra! Hogy van még életbe ez az ember! Minek kell neki kutya, mikor saját magáról nem tud gondoskodni nem hogy a kutyákról! Szép, hogy szóltak a szomszédok, legalább a kutyák megmenekültek. De remélem tudják, hogy még ott olyan fertő és rumli van addig a pocok maradni fog😥😢

 

 

 

A polgármester is hozzászólt

 

Wittinghoff Tamás polgármester is kinyilvánította a véleményét a közösségi oldalon.

„Az állatkínzás rendőrségi hatáskörbe tartozik. Bizonyos ügyek pedig a járási hivatalra. Budaörs jegyzője legfeljebb birtokháborítás miatt tud intézkedni. Ha a szomszéd feljelenti, de csak akkor, ha a szomszédot birtoklásában zavarja.

Megszűnt az a joga is az önkormányzatnak, hogy szabályozza, ki hány kutyát tarthat a lakásában vagy az udvarában. Szomorú, hogy sok más hatáskörrel együtt itt is elvették az önkormányzatok hatáskörét.

Az egy másik kérdés, hogy kutya és emberbarátként, s kutyatartóként mit gondolok egy olyan ügyről, ahol hatóságoknak, orvosoknak sok teendőjük lenne, mert itt mindenki vesztes. Csak a részleteket nem írhatom le, mert másokkal ellentétben engem kötnek a GDPR törvény előírásai…”

 

 

wittinghofftamaskommentkossuthlajosutca

 

„A bántalmazott kutyák pártján állok. A nehéz helyzetben lévő emberek sorsának javításáért is igyekszünk mindent megtenni, amit lehet. Emellett szigorúan veszem a jogállami normákat, amelyek a jogszabályok tiszteletben tartását jelentik. Még akkor is, ha sok esetben nehéz tisztelni ezeket…

A vonatkozó keretek: Az állatkínzás rendőrségi hatáskörbe tartozik. Bizonyos ügyek pedig a járási hivatalra. Budaörs jegyzője legfeljebb a kutyák által megharapott emberek ügyében, és birtokháborítás miatt tud intézkedni. Ha a szomszéd feljelenti, de csak akkor, ha a szomszédot birtoklásában zavarja. Megszűnt az a joga is az önkormányzatnak, hogy szabályozza, ki hány kutyát tarthat a lakásában vagy az udvarában. Szomorú, hogy sok más hatáskörrel együtt itt is elvették az önkormányzatok hatáskörét.

Az egy másik kérdés, hogy kutya és emberbarátként, s kutyatartóként mit gondolok egy olyan ügyről, ahol hatóságoknak, orvosoknak sok teendőjük lenne, mert itt mindenki vesztes. Csak a részleteket nem írhatom le, mert másokkal ellentétben engem kötnek a GDPR törvény előírásai…”

 

wittinghofftamaskommentkossuthlajosutca4

 

 

Ha a tényeket nézzük, akkor azt látjuk jelenleg, hogy a Kossuth Lajos utcában lakók örülnek, mert megoldódott az a probléma, ami egy évtized óta borzolta a kedélyeket. A szaporító telepen lévő kutyákat elszállították, viszont azt még nem lehet tudni, hogy mi lesz az ott lakó férfival és az ingatlanával.

A történet megmozgatta a budaörsi közösségeket. Rengeteg vélemény látott napvilágot, sok közülük a szélsőséges és az indulatos. 2016-ban a közölt eset nem váltott ki akkora véleménycunamit és aktivitást mint most.

 

A Szurkolók az állatkínzás ellen csoport tagjai arra kérték a budaörsi lakosokat, hogy amennyiben az ingatlan tulajdonosa ismét hasonló tevékenységbe kezd, azt azonnal jelezzék nekik.

 

Hogy mi minősül állatkínzásnak, mi a törvényi szabályozás Magyarországon, kinek mi a teendője, miként kell bejelentést tenni, mi a törvényi szabályozása – mindezeket megtalálják összefoglalva az allatvedelemert.hu blogjában és a kormanyablak.hu-n.

 

(Budaörsi Infó)

 

 

Korábbi cikkek a témával kapcsolatban:

Mici kutya nagy útja – Felszámolta egy állatvédő csoport a Kossuth Lajos utcában lévő szaporító telepet Budaörsön

Felháborodott lakók a Kossuth Lajos utcában

Mit tehet a jegyző, ha állatkínzás történik Budaörsön? – Az Önkormányzat válasza

 

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.