Idén online nyílt napon mutatkozik be a budaörsi Kesjár Csaba Általános Iskola

(Budaörs, 2021. január 27. – Budaörsi Infó) Tóth Krisztina a Kesjár Csaba Általános iskola igazgatója az intézmény közösségi oldalán osztotta meg gondolatait a nyílt napjukkal kapcsolatban. 

 

 

A posztból megtudtuk, hogy a Kesjárban sem lesz tavasszal a leendő elsősök számára nyílt, bemutatkozó nap.

„Szomorú, de talán okkal van minden úgy, ahogyan… az intenzív, örömteli tavaszi nyüzsgés a nyílt napokon mindig megemel bennünket, majd elmúltával megkönnyebbül a felelős tanárember, és újra tud figyelni azokra, akik most vannak a kezében” – tette hozzá az igazgató.

“Végtelenül sajnáljuk, hogy lassan teljes éve elzárva nagyobb közösségünktől, most sincs mód a személyes találkozásokra. Várjuk és hisszük, kárpótol majd mindannyiunkat következő életszakaszunk, amikor annak is tudunk örülni, amit új tapasztalataink nélkül nem is vennénk észre!

Kívánunk addig erőt, derűt és bölcs, higgadt döntéseket gyermekeik ügyeiben!”

 

 

kesjar_csaba_altalanos_iskola_nyiltnap

 

Tekintettel a COVID-19 okozta bizonytalan helyzetre, a Kesjár Csaba Általános iskola ezen a tavaszon online mutatkozik be az érdeklődőknek.

2021. március 8-ától 8 órától, lesz elérhető az iskola weboldalán a hivatalos nyílt napok dátuma.

Ezeken a bemutatókon rövid összeállítást láthatnak az érdeklődők az iskola pedagógiai, tantárgyspecifikus, illetve személyi döntéseiről.

 

 

kesjár suli

 

További kérdések esetén a következő elérhetőségeken kaphatnak bővebb felvilágosítást: 

igazgato@kesjarcs.sulinet.hu
+36-23-415-607

 

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.