Először találtak felhő nélküli jupiterszerű bolygót csillagászok

Előszőr bukkantak olyan jupiterszerű bolygóra amerikai csillagászok, amelynek megfigyelhető légkörében nincs felhő vagy ködpára.

Felfedezésüket az Astrophysical Journal Letters című tudományos folyóirat januári számában mutatták be a Harvard és Smithonian Asztrofizikai Központ tudósai.

A WASP-62b névre keresztelt gázóriást először 2012-ben észlelték annak a programnak a keretében, amely 15 magnitúdósnál fényesebb csillagok körül keringő fedési exobolygók után kutat az északi és a déli féltekén. A Dél-Afrikában lévő észlelőhelyre telepített műszerrel fedezték fel a WASP-62b-t, amelynek azonban egészen mostanáig nem tanulmányozták a légkörét.

A “forró Jupiternek” is nevezett bolygó 575 fényévre van és tömege mintegy fele a Naprendszerünkben lévő Jupiterének. Ám miközben a Jupiter majdnem 12 év alatt kerüli meg a Napot, a WASP-62b négy és fél nap alatt, és napközelisége miatt extrém forró a hőmérséklete.
Munazza Alam, a kutatás vezetője a Hubble Űrteleszkóppal figyelte meg a bolygót és gyűjtött adatokat, tanulmányozta az elektromágneses sugárzást a kémiai elemek észlelésének segítésére. Háromszor figyelte meg a WASP-62b-t, amint elhalad csillaga előtt, ami láthatóvá tette a fénymegfigyeléseket, lehetővé téve a nátrium és a kálium jelenlétének megfigyelését a bolygó légkörében.

A kálium jelenlétére nem találtak bizonyítékot, a nátrium jelenléte azonban egyértelmű volt. A kutatócsoport számára láthatóvá vált a teljes nátriumabszorpciós képvonal vagy annak teljes lenyomata.
Ha a bolygó légkörében felhő vagy pára lenne, eltakarnák a nátrium ismertetőjegyét. Ez egyértelmű bizonyíték arra, hogy egy tiszta légkört látunk – magyarázta Alam.
A felhő nélküli bolygók nagyon ritkák, csillagászok becslése szerint az exobolygók kevesebb mint hét százalékának lehet tiszta légköre. Az első és eddig egyetlen ismert exobolygót tiszta légkörrel 2018-ban fedezték fel. A WASP-96b-t a Szaturnuszok családjába sorolták, mivel tömegét tekintve ehhez a bolygóhoz hasonló.

A felhő nélküli légkörű exobolygók tanulmányozása által a csillagászok jobban megérthetik, miként formálódtak azok. Ritkaságuk azt feltételezi, hogy esetükben valami más megy végbe, vagy különbözőképpen formálódtak mint a legtöbb planéta. A tiszta légkör által könnyebbé válik a bolygók kémiai összetételének tanulmányozása, ami segíti azonosítani azt, hogy miből épülnek fel.

A James Webb teleszkóp felbocsátása az év folyamán új lehetőségeket teremt ezen bolygók, köztük a WASP-62b tanulmányozására. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.