Póta Georgina: egyelőre minden bizonytalan

(Budaörs, 2021. január 22. – Budaörsi Infó) A kétszeres Európa-bajnok asztaliteniszező, Póta Georgina szerint elképzelhető, hogy a versenynaptár bizonytalanságai, illetve a várható sűrű program miatt a spanyol bajnokságban mégsem áll asztalhoz a mostani szezonban.

 

 

A játékos tavaly nyár elején adott életet kislányának, Reginának, majd bő egy évtizednyi németországi légióskodás után ősszel a Budaörshöz szerződött. Emellett azonban – kihasználva az erre vonatkozó szabályokat – egy spanyol csapattal is megállapodott arról, hogy néhány mérkőzés erejéig segíti őket.

„Egyelőre minden bizonytalan, senki nem tud semmit. A nemzetközi szövetség is próbálja március-áprilisra tolni az összes versenyét, emellett a halasztások miatt a magyar liga, az Európa-kupa és a spanyol liga is akkor kezdődne, ezért megfordult a fejemben, hogy a spanyolországi szereplést le kell mondanom” – árulta el az M4 Sport csütörtöki Sporthíradó című műsorában a 36 éves sportoló.

Póta eddig heti háromszor edzett, ezt a gyakoriságot a közelmúltban négyre emelte, a gyermek körüli teendőket ilyenkor édesanyja és anyósa végzi. Mint mondta, Bátorfi Zoltán szövetségi kapitány számít rá a tokiói csapat-összeállításnál – a három főre vonatkozó csapatkvótát, s ezzel együtt két egyéni játékos indulását egy éve nélküle biztosította be Madarász Dóra, Pergel Szandra és Fazekas Mária.

 

(Budaörsi Infó / mti)

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.