Wittinghoff Tamás: Legyünk túl szerencsésen a járványidőszakon, építsük újra az életünket!

(Budaörs, 2020. december 21. – Budaörsi Infó) Mint ahogy a korábbi években, idén is Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármesterének karácsonyi gondolatait tolmácsoljuk olvasóinknak. Ezt az írást megtalálják a Budaörsi Infó decemberi nyomtatott számában is. Szilveszterkor, december 31-én éjfélkor pedig a polgármester immáron hagyományos újévi köszöntőjét olvashatják majd a Budaörsi Infó Online-on.

 

 

Wittinghoff Tamás karácsonyi gondolatai:

 

2020 nem az az év volt, amikor mi irányíthattuk, mi történjék. Ez az az év volt, amikor megtanultuk értékelni mindazt, amink már megvolt. Kapcsolatainkat, értékeinket. S erőfeszítéseink leginkább arra irányultak, hogy megvédjük mindezt.  Talán így is összegezhetnénk most, karácsony táján az idei évet, amelyet – sajnos ezt kell mondanom – szerencsére, hamarosan magunk mögött hagyunk.

Ez az év ugyanis fenekestül felforgatta mindannyiunk életét. A távoli országok problémájának tűnő koronavírus járvány, hatalmas erővel robbant be Európába kora tavasszal, amely az ismeretlensége miatt még félelmetesebbnek tűnt. Mivel a járvány eleinte a kontinens nyugati részén terjedt borzasztó erővel, volt időnk valamennyire felkészülni.

 

 

2m_tavolsag_koronavirus

 

Még így is, főként az emberek józanságának és fegyelmezettségének köszönhetjük, hogy a járvány első hulláma viszonylag kevés áldozattal járt. Persze mindez nem enyhíti azt a fájdalmat, amit egy családtag, egy barát elvesztése jelent. Fontos tapasztalat volt, hogy Budaörsön mennyire erős a szolidaritás és az egymás iránti felelősségérzet. Önkéntes munkával, adományokkal, vagy csak egyszerűen a szabályok szigorú megtartásával segítették egymást az itt élők, hogy nagyobb baj nélkül vészeljük át ezt az időszakot.

A helyzetet súlyosbította, hogy a kormány ezt a nehéz időszakot is arra használta fel, hogy tovább gyengítse az önkormányzatokat. Azokat az önkormányzatokat, amelyek a feladatok jelentős részét maguk oldották, oldják meg, a mai napig.

Már ez a rövid időszak is durván megtépázta a magyar gazdaságot, ami természetesen nem hagyja érintetlenül az önkormányzati szektort sem. Hiszen például nekünk is, a legfontosabb bevételi forrásunk a vállalkozóktól érkező helyi iparűzési adóból származik.

A nyári fellélegzés után, ősszel újult erővel tért vissza a vírus. Az is későbbi elemzések tárgya lesz, hogy kiknek a felelőssége, és milyen mulasztások vezettek oda, hogy naponta százaknak kellett meghalniuk Magyarországon. Sok ezer család gyászolja elvesztett szeretteit, akik talán még ma is élhetnének.

„Ideiglenese zárva”. Ez a gyakran látott, jelképesnek is tekinthető felirat jellemzi immár hónapok óta a hétköznapjainkat. Távolságtartás, szorongás, a megszokott tevékenységeink kényszerű szüneteltetése, elzártság a barátainktól, minimálisra korlátozott mozgás – ezek azok a keretek, amelyek között ma élnünk kell.

 

 

varoshaza_budaors1_2020dec

 

Idén a legfontosabb családi ünnepünk, a karácsony sem lesz ugyanolyan, mint eddig volt. Jól kell kitalálnunk az együttlétek koreográfiáját, hogy minimálisra csökkenthessük a kockázatokat.

De talán éppen mindezek miatt a korábbiaknál is fontosabb lett ez az ünnep. Mert most mindenkinek fokozottabban van szüksége a szeretetre, arra az érzésre, hogy tartozik valahová, hogy figyelnek rá és fontosnak tartják. A legkisebb gesztusok értéke is megnő, mert érzékenyebbek lettünk arra, mennyire fontosak számunkra azok az emberek, akiket szeretünk.

 

 

varoshaza_budaors3_2020dec

 

Ezen a karácsonyon senki nem maradhat egyedül, az önkormányzat is nagyon fog figyelni arra, hogy az időseink, a rászorultak ne szenvedjenek hiányt semmiben, jusson nekik jó szó és odafigyelés. Ez most mindannyiunk felelőssége.

Mi mást kívánhatnék ezen a karácsonyon, mint, hogy legyünk túl szerencsésen a járványidőszakon, mihamarabb építhessük vissza a régi életünket, erősítsük meg a családi kapcsolatainkat és a barátságainkat. De addig is vigyázzunk egymásra, nem csak testi, de lelki értelemben is.

 

Wittinghoff Tamás
Budaörs város polgármestere

 

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.