Szabad Városok Szövetsége: a kormány vonja vissza az iparűzési adó megfelezéséről szóló döntését

(Budaörs, 2020. december 21. – Budaörsi Infó) Karácsony Gergely főpolgármester és 37 kerületi, illetve vidéki településvezető közös közleményben követeli, hogy a kormány vonja vissza az iparűzési adó megfelezéséről szóló, szerintük “az önkormányzatok kivégzését jelentő” döntését. A közlemény aláírói között ott van Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere is.

 

 

A Szabad Városok Szövetségének vasárnap közzétett közleményében úgy fogalmaztak: az iparűzési adó megfelezésének semmi köze a gazdasági válság kezeléséhez, annak csakis a Fidesz hatalmi politikájához van köze.

A közleményt aláíró polgármesterek közös tiltakozásra hívták azokat az önkormányzatokat, amelyek meg akarják védeni a polgáraiknak nyújtott közszolgáltatásaikat és saját cselekvőképességüket. “Közösen kell fellépnünk a sötét időket idéző, sötét szándékok miatt meghozott kormánydöntés ellen” – fogalmaztak.

Hozzátették: a csatlakozó önkormányzatok tiltakozásuk jeléül, “a közszolgáltatások védelmében” december 23-án 19 órától egy estére lekapcsolják településeiken a díszkivilágításokat. Ezzel kívánják felhívni a polgárok figyelmét az önkormányzatok által biztosított közszolgáltatások fontosságára.

 


December 23-án 19 órától Budaörsön is lekapcsolják a díszkivilágítást.


 

Azt írták: az iparűzési adó bevételéből az önkormányzatok szerte az országban a mindenkinek járó közszolgáltatásokat biztosítják, a helyi tömegközlekedést, a szemétszállítást, utak karbantartását, közvilágítást, zöldfelületek kezelését, ebből fizetnek szociális támogatásokat, finanszíroznak színházakat, kulturális és sporttevékenységet. Ezek ellátása a miniszterelnök döntése miatt veszélybe került – vélekedtek.

Álláspontjuk szerint a 25 ezer főnél nagyobb településeknek ígért egyedi kompenzációt “Orbán Viktor kénye-kedve szerint”, politikai alapon fogja osztani a kormány.

 

 

 

Polgármesterek közös felhívása

Városaink kifosztása nem kormányzás!

A magyar miniszterelnök a bajba jutottak megsegítése helyett kivégzi a magyar önkormányzatokat. Az iparűzési adó megfelezésének semmi köze a gazdasági válság kezeléséhez, annak csakis a Fidesz hatalmi politikájához van köze.

Ebből a bevételből az önkormányzatok szerte az országban a mindenkinek járó közszolgáltatásokat biztosítják, a helyi tömegközlekedést, a szemétszállítást, utak karbantartását, közvilágítást, zöldfelületek kezelését, ebből fizetnek szociális támogatásokat, finanszíroznak színházakat, kulturális és sporttevékenységet. Ezen feladatok ellátása a miniszterelnök döntése miatt veszélybe került. A 25 ezer főnél nagyobb településeknek ígért egyedi kompenzációt Orbán Viktor kénye-kedve szerint, politikai alapon fogja osztani a kormány.

Azokat a magyar önkormányzatokat, amelyek meg akarják védeni a polgáraiknak nyújtott közszolgáltatásaikat és saját cselekvőképességüket, közös tiltakozásra hívunk. Közösen kell fellépnünk a sötét időket idéző, sötét szándékok miatt meghozott kormánydöntés ellen. A csatlakozó önkormányzatok tiltakozásuk jeléül, a közszolgáltatások védelmében december 23-án 19 órától egy estére lekapcsolják településeiken a díszkivilágításokat.

Ezzel fel kívánjuk hívni a településeinken élő polgárok figyelmét az önkormányzatok által biztosított közszolgáltatások fontosságára. Nyomatékosítani kívánjuk követelésünket, hogy a kormány vonja vissza az iparűzési adó megfelezéséről szóló, az önkormányzatok kivégzését jelentő döntését.

Karácsony Gergely főpolgármester

Botka László, Szeged polgármestere

Nemény András, Szombathely polgármestere

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere

Csőzik László, Érd polgármestere

Péterffy Attila, Pécs polgármestere

Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere

Szűcsné Posztovics Ilona, Tatabánya polgármestere

Nyirati Klára, Baja polgármestere

Leidinger István, Pomáz polgármestere

Fülöp Zsolt, Szentendre polgármestere

Gémesi György, Gödöllő polgármestere

Szitka Péter, Kazincbarcika polgármestere

Hegedűs Péter, Balmazújváros polgármestere

Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere

Tóth József, Polgár polgármestere

Máté Antal, Nyírbátor polgármestere

Fülöp György, Tiszaújváros polgármestere

Schwartz Béla, Ajka polgármestere

Lengyel Róbert, Siófok polgármestere

Balogh Csaba, Göd polgármestere

Üveges Gábor, Hernádszentandrás polgármestere

Hatvani Miklós, Isaszeg polgármestere

Vécsi István, Ricse polgármestere

V. Naszályi Márta, az I. kerület polgármestere

Örsi Gergely, a II. kerület polgármestere

Kiss László, a III. kerület polgármestere

Déri Tibor, a IV. kerület polgármestere

Soproni Tamás, a VI. kerület polgármestere

Niedermüller Péter, a VII. kerület polgármestere

Pikó András, a VIII. kerület polgármestere

Baranyi Krisztina, a IX. kerület polgármestere

László Imre, a XI. kerület polgármestere

Tóth József, a XIII. kerület polgármestere

Horváth Csaba, a XIV. kerület polgármestere

Cserdiné Németh Angéla, a XV. kerület polgármestere

Szaniszló Sándor, a XVIII. kerület polgármestere

Gajda Péter, a XIX. kerület polgármestere

 

 

(Budaörsi Infó / mti)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.