Asztalitenisz: Minden játékos, edző és sportvezető a hazatérést követő itthoni teszten is negatív eredményt produkált

(Budaörs, 2020. december 9. – Budaörsi Infó) A Budaörsi Sport Club Asztalitenisz Szakosztályának női csapata megszakítás nélkül, idén a 18. nemzetközi kupasorozatát kezdte meg.

 

Sok minden történt az elmúlt 17 szezonban. Az eredményeket illetően a legnagyobb sikerek a Bajnokok Ligája ezüst és bronzérem, illetve az ETTU Kupa bronzérem.

A kalandokat és az izgalmakat tekintve Azori szigeteki vagy éppen távoli oroszországi utazásokat lehetne említeni, de kétség kívül a mostani szereplés a legeltérőbb a megszokottól.

A Budaörsi Sport Club vezetése akkor, amikor eldöntötte azt, hogy bevállalja a Bajnokok Ligája, Linzben megrendezett „buborék” tornáját abban bízott, hogy a kevésbé rossz döntést hozza meg.

A jelenlegi járványhelyzetben és főleg azután, hogy az Európai Asztalitenisz Szövetség nem volt partner a tavaszra halasztásban, csak kockázatos és csak rossz döntéseket lehetett hozni.

Miután a csapat hazatért a Bajnokok Ligájáról, és minden játékos, edző és sportvezető a hazatérést követő itthoni teszten is negatív eredményt produkált.

Az SH-ITB Budaörsi Sport Club női asztalitenisz csapata minden kitűzött célját elérte a tegnap véget ért Bajnokok Ligája buborékban. Elsődleges céljuk az volt, hogy egészségesen térjenek haza.

Sportszakmai szempontból pedig azt a célt tűzték ki, hogy a csapat a pillanatnyi maximumot hozza ki magából, ezt a lányok a náluk előrébb rangsorolt, kínai játékossal is rendelkező spanyol gárda legyőzésével túl is teljesítették.

A tizenegy résztvevő csapat közül a budaörsi csapatot emelték ki a tizenegyedik helyen. Egy győzelmüknek köszönhetően a csoport harmadik helyén végeztek.

 

Eredmények a csoportban:

– SH-ITB Budaörsi Sport Club-Metz (francia): 0:3

– SH-ITB Budaörsi Sport Club-GirbauVic (spanyol): 3:2

– SH-ITB Budaörsi Sport Club-Linz (osztrák): 0:3

 

 

bscasztalitenisz2020

 

A végső sikert óriási csatában a Berlin csapata szerezte meg a házigazda Linzet legyőzve. A mérkőzést a lehető legkisebb különbséggel több, mint 3 órában nyerték a németek 3:2 arányban. A verseny végeredménye mutatja mennyire erős volt a csoportjuk, hiszen a döntős Linz mellett aMetz is bejutott a legjobb 4 mezőnyébe.

Abban, hogy a részvétel mellett döntött a budaörsi csapat komoly szerepet játszott az is, hogy az Európai Asztalitenisz Szövetség csak azoknak a csapatoknak engedélyezte, hogy a 2020/2021-es nemzetközi kupaszezont az ETTU Kupa utódjának számító Europe Cup-ban folytathassa, akik bevállalták a linzi részvételt.

A többi csapat számára teljes egészében törlődött az idei kupaszezon. Az SH-ITB Budaörsi Sport Club 2021 tavaszán folytathatja a nemzetközi kupaszereplését a Europe Cup-ban, melynek lebonyolításáról és helyszínéről később születik döntés. Bíznak abban, hogy a budaörsi csapat remélhetőleg kiegészülve Póta Georginával és Lovas Petrával újabb szép sikert ér majd el.

A főszerep a most befejeződött Bajnokok Ligáján Bachman Péter edző és Szvitán Krisztina csapatvezető mellett mindenképpen a három asztalhoz álló játékosé volt.

 

 

bscasztalitenisz2020b

 

Fazekas Mária tapasztalatával, profizmusával és kiváló játékával győztes egyéni mérkőzéssel járult hozzá a spanyol csapat elleni sikerhez, amit a mostani versenyre bevezetett rövidített döntő játszmában szerzett meg.

Dari Helga még ifjúsági versenyzőként szerezhetett tapasztalatokat a Bajnokok Ligájában. A BSC számára fontos, hogy fiatal játékosuk további fejlődését nemzetközi mérkőzésekkel is segítsék.

Surján Szabina újból igazolta, hogy korosztályának egyik legnagyobb tehetsége Európában. A BSC büszke arra, hogy csapatjukat erősíti.

A spanyol GirbauVic ellen mindkét mérkőzését megnyerte, ázsiai származású játékost is felülmúlva. Boldogságuk akkor lenne 100 %-ig teljes, ha egy darab labdamenettel többet szereztek volna ezen a tornán.

A Linz csapatában szereplő ukrán Pesotska elleni rövidített döntő szettben Szabinának erre meg volt a lehetősége, de a „hirtelen halál” pont végül az ukrán javára döntött 5:5-ös állásnál. Bátran kijelenthetjük, hogy Szabina a teljes hét alatt, kiemelten a Pesotska elleni mérkőzésén Európa klasszis teljesítményt nyújtott.

A Budaörsi Sport Club vezetése gratulál a három sportoló teljesítményéhez és nagyon köszönte azt, hogy vállalva ebbena nehéz járványügyi helyzetben is a részvételt, szereztek egyrészt komoly sportélményt, másrészt biztosították azt, hogy a klubunk Európában is ritkaságnak számító folyamatos nemzetközi kupaszereplése nem szakadt meg, e mellett pedig a legmagasabb szinten képviselték a Budaörsi Sport Clubot, Budaörs Városát, a magyar asztaliteniszt, valamint támogatókat az élsport területén.

Az asztalitenisz szakosztály komoly anyagi nehézségekkel küzd. A Bajnokok Ligája részvételi költségéhez nélkülözhetetlen segítséget kaptak a Magyar Asztalitenisz Szövetségtől és Budaörs Város Önkormányzatától, amit ezúton is köszönnek.

2021-ben fő céljuk, hogy új szponzorok valamint állami támogatás bevonásával továbbra is sikerüljön biztosítani a szükséges feltételeket ahhoz, hogy maradjon Magyarországon egy olyan asztalitenisz klub, amelyik magyar válogatott játékosokat is foglalkoztatva továbbra is képviselni tudja a magyar klub asztaliteniszt Európában, és ezzel lehetőséget mutasson a fiatal magyar asztaliteniszezők számára.

Ha ezért a fő célért, a tervek szerint a jövő évben megépülő új budaörsi asztalitenisz csarnokban dolgozhatnak, akkor a budaörsi asztalitenisz számára valóban boldog lesz a 2021-es esztendő.

 

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.