Meghalt Balázs Fecó

69 évesen elhunyt Balázs Fecó a Korál legendája, miután súlyos állapotban kórházba került koronavírus fertőzés miatt.

 

 

„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Balázs Ferenc, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész, édesapa, férj és kolléga tegnap este távozott. A rengeteg ima és orvosai minden igyekezete ellenére 13 nap küzdelem után feladta a harcot.” – közölte a család nevében a Retro Rádió műsorvezetője Várkonyi Attila.

Balázs Ferenc temetéséről később intézkednek. A zenész hozzátartozói kérik, fájdalmukat és gyászukat tartsák tiszteletben.

 

Balázs Fecó 1967-ben a Neoton együttes tagjaként kezdte el zenei karrierjét. Az igazi siker 1978-ban kezdődött, amikor megalapította a Korál együttest. Ő alakította újjá és önálló együttessé. Felléptek Bulgáriában, Szovjetunióban és Jugoszláviában.

Az 1981-es táncdalfesztiválon a Homok a szélben című dalukkal óriási sikert arattak. 1986-ban a Korál feloszlott, innentől Fecó szólókarrierbe fogott: 10 albumot adott ki. 1997-ben 12 év után újra összeállt a Korál együttes, és egy koncertet adtak a Kisstadionban, amely elnyerte az év koncertje címet. Liszt Ferenc-díjat kapott 1998-ban, emellett megannyi díjjal ismerték el munkásságát: Fonogram-díj (2008), Artisjus Életmű-díj (2010).

A zenészlegenda első házassága 12 évig tartott. 1996 óta van együtt Imolával, 2011 óta házasok. Fiuk, Ferenc 1998-ban született.

 

 

 

 

(Budaörsi Infó)

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.