Árendás Péter: Elment az Illyés megálmodója

(Budaörs, 2020. november 18. – Budaörsi Infó) “Elment az Illyés megálmodója, megtervezője, felépítőjének, folyamatos fejlesztésének sohasem fáradó motorja, lelkiismerete.” – írta az Illyés Gyula Gimnázium közösségi oldalán Árendás Péter, az intézmény igazgatója.

 

Tóth Béla, az Illyés egykori igazgatója 1970-ben került Budaörsre, a Rózsa utcai Gimnáziumba és néhány év alatt meghatározó személyisége lett annak a legendás Esze Tamás utca – Rózsa utca – Béke tér hármasnak, amelyből „előbújt” a mai Budaörs teljes iskolarendszere.

“1989-ben – megannyi átvitatkozott, éjszakába nyúló beszélgetés után – ezt mondta: úgy döntöttem, hogy ha segítesz, csinálunk egy másik, egy még sokkal jobb iskolát. Ezután 16 évig lehettem vezető-társa, többet tanultam tőle, nem csak a „szakmáról”, hanem az újítás bátorságáról és a közösségért, a társakét való kiállásról, mint bárki mástól.

Mindig irigykedve csodáltam, hogy 70 fölött sem veszített semmit, fiatalokat megszégyenítő nyitottságából, kíváncsiságából, az új tudás megszerzésének és új értékek megteremtésének vágyából.

Mintegy 2 éve kezdtünk el beszélgetni arról, hogy rengeteg terv van a fejében illyéses tanárok és diákok műveinek, tanulmányinak, írásainak kötetekbe szerkesztéséről és kiadásáról. Négy csodálatos kötet megírásával, megszerkesztésével és kiadásával növelte tovább azokat az értékeket, amelyeket az Illyésre hagyott, az Illyésnek adott.

Tóth Béla legfontosabb életműve, ami keveseknek adatik meg: iskolát teremtett!

Gimnáziumunk a saját halottjának tekinti Bélát, szeretettel fogunk emlékezni rá” – írta Árendás Péter.

 

Nyugodjon békében.

 


1989 óta vezetője a gimnáziumnak Árendás Péter. Előtte 15 évig Tóth Béla volt az igazgató és ő pedig a helyettese.

Tóth Béla minden egyes pályázás előtt felajánlotta Árendás Péternek, hogy pályázzon. Ő ezt háromszor visszautasította. Így három cikluson keresztül gyakorlatilag együtt vezették az iskolát.

(Forrás: korábbi cikkünk.)


 

 

GYERTYAGYÚJTÁS
2020. november 19-én, csütörtökön 16 és 19 óra között lehetőséget biztosítanak mindenkinek, hogy az Illyés Gimnázium előkertjében gyertyát gyújthassanak és emlékezhessenek egykori igazgatójukra, Tóth Bélára.
Kérik, hogy a járványügyi intézkedéseket tartsák be.

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.