A magyar nyelvvel gúnyolódó, gyűlölködő Klaus Johannis rangos német díjat kap “európaiságáért”

Ottó császár díjat vehet át szerdán a németországi Magdeburgban Klaus Iohannis román államelnök, akit Heiko Maas német külügyminiszter fog méltatni – közölte hétfőn a román elnöki hivatal.

 

Iohannis szeptemberben kapta meg ezt a kitüntetést, amelyet most a magdeburgi dómban adnak át neki szimbolikus jelentőségű helyen, hiszen ott van eltemetve I. Ottó német-római császár. Az elnöki hivatal közleménye emlékeztetett, hogy Iohannis az európai egyesítés folyamatában játszott szerepének elismeréséért kapja a kitüntetést.

A díjat kétévente osztják ki olyan személyiségeknek, akik sokat tettek az egységes Európáért, és érdemeket szereztek az európai gondolkodás népszerűsítésében. A kitüntetést 2005-ben adományozták először, Magdeburg város alapításának 1200. évfordulója alkalmából. Eddig többek között Angela Merkel német kancellár, Richard von Weizsäcker volt német államfő, Vaira Vike-Freiberga volt lett elnök és Federica Mogherini, az Európai Unió volt külügyi és biztonságpolitikai főképviselője vehette át az elismerést. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) volt az első intézmény, amely – 2015-ben – a kitüntetésben részesült.

Iohannisnak tavaly decemberben odaítélték a Nemzetközi Károly-díjat is, amelyet májusban kellett volna átvennie, de őszre halasztották a koronavírus-járvány miatt. Az odaítélő bizottság szerint Iohannis “kiemelkedő küzdelmet folytat az európai értékekért, a szabadságért és a demokráciáért, a kisebbségek védelméért és a kulturális sokszínűségért”.

Több erdélyi és magyarországi politikai szervezet is kérte, hogy a díjat ne adják Iohannisnak, miután a román elnök április végén azzal vádolta a román szociáldemokratákat, gúnyolódva a magyar nyelvvel, hogy eladták Erdélyt a magyaroknak azt követően, hogy a román parlament egyik háza elfogadott “hallgatólagosan”, vita nélkül egy, a Székelyföld autonómiájáról szóló törvénytervezetet. A román elnököt ezért a magyarok elleni gyűlöletbeszédért megbírságolta a román diszkriminációellenes tanács.

Ezt követően Jürgen Linden, az aacheni székhelyű Nemzetközi Nagy Károly-díj Alapítvány elnöke kijelentette, hogy Románia államfője “elkötelezett európai”, szerinte nem lett nacionalista. Jelezte, hogy az elnök meg fogja kapni a kitüntetést.  mti

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.