Fotós maratont rendeznek Salgótarján környékén a Medves-hegységben

Ötödik alkalommal rendezik meg az Olympus Medvesi Fotós Maratont október 9-11. között Salgótarján környékén a Medves-hegységben; Közép-Európa legnagyobb tájfotós rendezvényén idén is több tízezer fotó készül el a három nap alatt, a résztvevőket, akik madárlesekből, emelőkosárból, várakból is fotózhatnak, túravezetől kísérik – tájékoztatta az MTI-t szerdán Drexler Szilárd, a program egyik szervezője.                                   

 

Drexler Szilárd elmondta: az amatőr és profi fotósok a legkülönbözőbb típusú programokon hódolhatnak szenvedélyüknek, egyben a fotók segítségével megmutatják, hogy az emlékekben ipari térségként élő terület valójában egyedi, karakteres és értékekkel teli táj.

A várakozások szerint idén ismét több tízezer fénykép készül majd a Novohrad-Nógrád Geopark központi területén, a Medves-vidéken és a környező tájakon.
Ismertette: a rendezvény területe Közép-Európa egyik kevéssé ismert, de történelmi, tájképi és ipartörténeti emlékekben bővelkedő tája. A vulkáni működés emlékét őrző csúcsok, ormok, gerincek, eldugott homokkő-szurdokok, Közép-Európa legnagyobb kiterjedésű bazaltfennsíkja, történelmi várak és ipartörténeti emlékek sokasága színesíti a változatos tájképet, melynek meghatározó elemei az erdők is.

A program három napja során több helyszínen, számos egyedi, különleges, sok esetben kizárólag az esemény alkalmából szervezett program várja majd a részvevőket hajnaltól kezdve éjszakába nyúlóan.

Bejárhatók Salgó és Somoskő várai, a Medves-fennsík legszebb helyei, megörökíthetik a napfelkeltét Szilvás-kőn. Páncélos lovagok “védik” majd Salgó várát, amely modellfotózás helyszíne is lesz. Lehetőség lesz fotózni madárlesekből, de programot szerveznek a turistautaktól távoli, felfedezetlen, izgalmas fotótémákat rejtő helyekre is. A felkeresésre érdemes helyszínekre túravezetők segítik majd az eljutást.

A salgóbányai Geocsodák Háza geoparki látogatóközpontban szakmai programok, termékbemutatók és tanácsadások kísérik majd a hétvégét. Workshopokat tartanak makrofotózás, stúdiófotózás, nedves kollódiumos eljárás és éjszakai fotózás témakörökben. A városközponti Dornyay Béla Múzeumban üvegfotózás workshop várja az érdeklődőket, a Medves-fennsíkon emelőkosárból lehet majd felvételeket készíteni 30 méteres magasságból. A határ átjárhatóságának függvényében lesz lehetőség átlátogatni a Macskalyuki-bányák területére, továbbá Fülek várába, ahol Hieronymus Bosch életképekkel készülnek a fotósoknak.

A felvételeket a lehető legtöbb emberhez kívánják eljuttatni közösségi oldalakon, a sajtó segítségével és egy fotópályázat révén. A szervezők szövetséget kívánnak kötni a fotósokkal: a sok-sok programért cserébe segítsenek népszerűsíteni a Novohrad-Nógrád Geoparkot, a Medves-vidékét, valamint a természet- és tájvédelem fontosságát – tette hozzá Drexler Szilárd. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.