Budaörsiek együtt, egymásért! – Székely Viola: Szeresd a matekot! Megéri!

(Budaörs, 2020. október 5. – Budaörsi Infó) Sok diák panaszkodik, hogy bonyolult a matematika, nem érti az összefüggéseket, és egyébként sem fogja használni az életben. A matek viszont végig kíséri őket az iskolai évek alatt és érdemes feltenni azt a kérdést, hogy miért van ez így, miért is fontos ez mindenki számára? Székely Violát kérdeztük a témával kapcsolatban, aki gépészmérnök és a budaörsi ROBOKTAT szakkör vezetője, így kompetens a témában.

 

 

„A matematika – ha megfelelő módon adjuk elő – bárki számára érthető lehet,
és mindnyájan felismerhetjük a nap mint nap megtapasztalt bonyolult jelenségek hátterében meghúzódó nagyszerű matematikai törvényszerűségeket.”

Kit Yates

 

Miért tűnik mégis nehéznek a matematika? Miért van az, hogy az utóbbi években visszaesett a fiatalság érdeklődése a kulcsfontosságú természettudományok iránt?

„Több tanulmány is rámutatott erre a tendenciára. A hanyatlási folyamat gyökerei talán a természettudományok tanításának módszereiben keresendők. Annak ellenére, hogy a természettudományos neveléssel foglalkozók közössége egyetért azzal, hogy a projekt alapú, a kutatás alapú oktatási módszerek hoznak pozitív eredményeket, az osztálytermi gyakorlat valóságában ezt nehéz kitartóan megvalósítani. Eszköz igényes, folyamatos innovációt követel meg és nem utolsó sorban elhivatottságot az oktató részéről.

Másrészt a tanulók nagyon keveset tudnak a természettudományokhoz kötődő különféle foglalkozások lehetőségeiről, a benne rejlő karrierlehetőségekről. Éppen ezért kulcsfontosságú a természettudományokkal való helyes megismerkedés.

Ha arra gondolunk, hogy a robotika fejlődése több millió hagyományos munkahely megszüntetését fogja eredményezni, és a robotok nagy mértékben ki fogják szolgálni a kényelmünket, akkor ki is rajzolódik egy képünk, milyen munkákat végző szakemberek lesznek a jövőben nélkülözhetetlenek: az alkotó, kreatív elmék, azok, akik innovációt, szellemi hozzáadott értéket adnak hozzá munkájukhoz. És ez nem megy jó problémamegoldás, kreativitás és logikai gondolkodás nélkül.”

 

 

matek

 

Milyen munkát végző szakemberekre lehet szükség a jövőben?

„Szerintem a legfontosabb szakmák a fejlesztő mérnöki, a programozó, és bármilyen természettudományos területen a kutató. Az alkotó mérnök nem csupán a jelenlegi technológiák ismerője, hanem olyan megalapozott tudással rendelkezik, amely folyamatosan kiterjeszthető, megújítható. 

A számolási készség, a matematikai és digitális kompetenciák, valamint a természettudományok megértése nélkülözhetetlen a 21. század ipar fejlesztéséhez, a tudás alapú társadalomban való teljes értékű részvételhez és a modern gazdaságok versenyképességéhez. Így kanyarodtunk vissza a matekhoz.”

 

Azt mondják, a matekhoz érzék kell… Mit gondolsz erről?

„A matematika önmagában nem is ahhoz kell, hogy számolni megtanuljon az ember, hanem arra jó, hogy tudjon kreatívan, logikusan gondolkodni, értse meg és ismerje fel részegységek közötti kapcsolatokat, lássa a rendszert teljes egészében. Egyszóval tanuljon meg problémákat megoldani, projektben gondolkodni. Ebből a megközelítésből a matematika nem is reál tantárgynak minősül, hanem annál inkább egy készségfejlesztő eszköz. Különböző mérések kimutatták, hogy a munkáltatók, a pályakezdők felkészültségében a legtöbb hiányosságot a következő kompetenciák területén említik: a kommunikációs készség 67,9%, a problémamegoldó képesség 61,7 %, csapatmunkára való alkalmasság 54,7%, kreativitás 46%, önállóság 45%.

Ezeket a kompetenciákat az iskolában sajnos, nem oktatják, de elképzelhető, hogy sok esetben a matematika alapos megértése sokat segít ezek fejlesztésében. Az is köztudott, hogy a jól ismert nagy tech cégek, mint a Google, a Facebook, Apple, Tesla már úgy fogalmazza meg interjú kérdéseit, hogy azok igazi fejtörők, gondolkodásra késztetők.

 

 

szekelyviola2020

 

Ők a legjobb embereket szeretnék megnyerni maguknak: a legkreatívabbat, az önállót, az innovatív problémamegoldót.

 

Nézzünk meg pár ilyen interjú kérdést:

 

Ön egy ötcentes érme méretére zsugorodik, és beledobják egy turmixgépbe. A testtömege arányosan csökken és a sűrűsége nem változik. A pengék egy perc múlva működésbe lépnek. Mit tesz?

Egy csónakban ül, amely egy vízzel teli medencében van. Van egy horgony a csónakban, amelyet bedob a vízbe, a lánc elég hosszú ahhoz, hogy a horgony leérjen a medence aljára. A vízszint emelkedni fog, vagy csökkenni?

Hány golflabda töltene meg egy iskolabuszt?

Mennyit kellene fizetni azért a takarítóknak, hogy Seattle összes ablakát lemossák?

Képzeljen el egy országot, ahol minden pár fiú gyermeket akar. A pár addig próbálkozik, amíg nem jön össze egy fiú. Ha van egy lányuk, biztosan van egy másik gyerekük is. Milyen a nemek aránya az országban?

Magyarázz el egy adatbázist a nyolcéves unokaöcsédnek három mondatban úgy, hogy megértse.”

 

 


Önök mit válaszolnának a fenti kérdésekre?

Írják meg szerkesztőségünk e-mail címére: budaorsiinfo@gmail.com; budaorsiinfo@starkiss.hu. A legjobb megoldásokat könyvjutalommal díjazzuk. Ne felejtsék el nincs rossz megoldás, csak másik szemszög!


 

(Budaörsi Infó)

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.