A Budaörsi NŐ – 10 jó cselekedet: 3. Egymásra hangolva

(Budaörs, 2020. október 1. – Budaörsi Infó) A Budaörsi NŐ-k 2021. március 8-ig azt vállalták, hogy együttes erővel 10 jó cselekedetet hajtanak végre. Ma van a Zene Világnapja, ebből az alkalomból indul útnak harmadik jó cselekedetük, ami az Egymásra hangolva nevet viseli. 

 

 

Az első projekt a hajadományozás volt, aminek az a lényege, hogy a Budaörsi NŐ közösség a Curly Hajadományozó Alapítvánnyal együttműködve daganatos embereknek tud térítésmentesen igazi hajból készült parókát adományozni. Ehhez nem kell mást tenni, csak felvenni a kapcsolatot a szervezőkkel (abudaorsino@gmail.com / +36/70-285-5287)

 

 

10_jocselekedethajadomanyozas

 

A második jó cselekedetben 2020. szeptember 25-én A Budaörsi NŐ közösség a Mindszenty József Általános Iskolával, a BTG-vel, a Zöld Erdőben Jártam Budaörsi Egyesülettel, a Budaörs Város Közhasznú Tűzoltó Egyesülettel és a KettőPontNulla Oktatási Központtal együttműködve nagytakarítást szervezett Budaörsön. A takarítást Csányi Anna és Vágóné Némethy Adrienn vezetésével végezték a résztvevők.

Még több hasonló akciót szerveznek márciusig.

 

 

szemetszedes_10jocselekedet_budaorsino20200925 (32)

 

A harmadik jó cselekedetben az ifjú zenészeket szeretnék összehozni a zenével, vagyis lehetőséget biztosítani olyan fiataloknak, akik szívesen gyakorolnának otthon is saját hangszeren, viszont nem tehetik meg.

Október 1-je A zene világnapja, ezért ezen a napon indítják el ezt a jó cselekedetet.

A projekt vezetői Tóth Anna és Novák Anikó.

Vannak olyan gyerekek és felnőttek, akik bár csupán hobbiból, de szeretnének valamilyen hangszeren megtanulni játszani – és részesülni a zene jótékony hatásaiban.

Az emberek szeretik és igénylik is a zenét. A zene jól esik, jót okozhat. Prevenció és terápia is egyben.

Vannak olyan emberek is, akik már felhagytak a zenéléssel és a hangszerük csak dísztárgyként ékesíti otthonukat. Ezt a két réteget szeretnék összehozni. Így hát azokat a hangszereket keresik, amelyek már virágtartóként funkcionálnak, de még szebb napokat láthatnának.

A dobozban őrzött, felnőtt unoka otthon felejtett, nem használt hegedűjét, fuvoláját, gitárját és egyéb hangszerét, amit más még érdemben tudna hasznosítani.

Szeretnék megtalálni a hangszerre vágyókat és a nem használt hangszereket!

Várják azoknak a jelentkezését, akik szívesen felajánlanák, vagy bizományba adnák elfeledett kincseiket, megunt hangszereiket. Továbbá keresik azokat a fiatalokat, akik szívesen hódolnának a zene szeretetének, és nincs rá módjuk, hogy saját hangszert vásároljanak (jelentkezni a abudaorsino@gmail.com e-mail címen lehet).

Terveik között szerepel az is, hogy jótékonysági vásárt szerveznek, és az abból befolyt összegből új hangszert is vásárolnak A Budaörsi NŐ közösség tagjai a rászorulók számára, továbbá interaktív „hangszer simogatót” és online hangszerkészítő foglalkozást is szeretnének tartani.

 

 

osszehangolvawebre

 

Kíváncsian várjuk a további részleteket.

 

(Budaörsi Infó)

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.