A Gazdasági Versenyhivatal bírság helyett 407 milliós kötelezettségvállalást fogadott el a Tesco-tól

Elfogadta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Tesco 407 millió forintos kötelezettségvállalását, amelynek értelmében az áruházlánc fejleszti, valamint az egész országra kiterjeszti a kiszállítással kapcsolatos szolgáltatásait – közölte Rigó Csaba Balázs, a hivatal elnöke hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

 

A versenyhivatal azért folytatott eljárást a Tesco-Global Áruházak Zrt.-vel szemben, mert az áruházlánc nem tette egyértelművé, hogy honlapja valójában nem webáruház, hanem online bevásárlás szolgáltatást nyújt, és a rendelések jelentős részénél fordul elő legalább egy helyettesített vagy hiányzó termék, amivel a fogyasztó csak az átvételkor szembesül – hangsúlyozta a GVH elnöke.

Az eljárás során a Tesco kötelezettséget vállalt arra, hogy 15 nap alatt egyértelművé teszi honlapját. Emellett három hónap múlva valódi webáruházat is üzemeltet majd az eddigi szolgáltatásával le nem fedett területen, azaz elsősorban a kisebb településeken; itt 3000 termék, jelentős részben tartós élelmiszer lesz elérhető. A webáruházat hat hónap múlva országos lefedettségűvé teszi az áruházlánc – közölte Rigó Csaba Balázs.

A GVH elnöke kiemelte, hogy ilyen vállalásra Magyarországon eddig még nem volt példa. A versenytanács bírság helyett elfogadta a Tesco kötelezettségvállalását, mert a szolgáltatás javulása hasznos a fogyasztók, különösen a vidéki lakosság számára, és hatékony megoldás a jelenlegi járványügyi helyzetben. Ugyanakkor az új szolgáltatás nem jelent majd konkurenciát a falusi kis boltok friss termékeinek, mert a webáruházban főként tartós élelmiszereket lehet majd rendelni – tette hozzá.

Mint mondta, a megoldás versenyre serkentheti a kiskereskedelmi szektor hasonló szolgáltatóit.

Tóth András, a GVH elnökhelyettese ismertette, sok panasz érkezett a hivatalhoz amiatt, hogy az online vásárlásnál a fogyasztók által látható felület nem volt összekötve a raktárkészlettel, így nem valós információkat kaptak.

Az elnökhelyettes piactisztító eljárásként értékelte a hivatal által elfogadott megoldást.  mti

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.